Pont én vagyok az az egy az egymillióból-PVNS

Hát, hát ..

8.15 megérkezik Évi,  a felmentő sereg! A következők társaságában:

- Két kb 20 cm hosszú, 4 cm vastag turbó típusú szendvics

- 500g keksz a meglévő 250g mellé, hogy kitartson szombatig

- zöldség, plusz adag színtiszta fehérje (sonkaszalámi magában)

- jelentős mennyiségű elektronikai berendezés (fejhallgató, egér stb.)

- nagy mennyiségű ásványvíz

- egyéb apróságok

Épp időben :-) Gondoltam. Hisz reggeli még sehol. Ne viccelj má' Azért mert a nővérek 5.30kor felkeltettek minket még nem kell éhesnek lenni 8.15kor....

Nah, kiderítjük, hogy egyáltalán ehetünk-e, mert ez nem volt tiszta.

GREEN LIGHT a nővérektől.

Rávetem magam a turbó szendvicsre. A kedvencem, hagymás kenyér. Huuuuuuu, de jó lesz a doki néninek is :-) Betoltam egyet (a másik sem bírta sokáig, hogy ne romoljon meg, ezért már tízüraira elfogyasztottam azt is). Évi is evett egyet. HOgy hogan lett 2-ből három? Egyszerű, az előbb nem írtam, hogy 3 szenyával jött, mert egyet einstandolt :-) De én eleve kettőt kértem, így az bónusz szendvics volt. Szeretünk együtt kajálni a kórházban. Itt van rá idő, hogy együtt együnk, ne rohanjunk.

Aztán megkérem az Évit, hogy menjen. Természetesen már ideges vagyok. Tagadom, de csak azért, hogy menjen már :-) Ilyenkor nem szeretek mást is felidegesíteni a saját szarságaimmal, meg azt se szeretem, ha valaki "sajnál", hogy most mi fog történni velem, mert akkor csak még jobban eszembe jut a dolog.

Szóval megkértem, hogy menjen, hogy ne együtt szenvedjünk, csak jobb így :-)

Aztán irány a lépcső! UGYANIS utasításba kaptam, hogy be kell dagasztani a lábam!! Kedden ugye a vizsgálat során kaptam a leszúrást, hogy miért szedek donalgint, és miért nincs rendesen BEDAGADVA a lábam!! Merthogy ezt akkor tudják jól csinálni, ha fel van dagadva a lábam :-) Hah. Remek. 1,5 hét kemény munkáját kellet lerombolni bő két nap alatt.

De szerencsére (sajnos?) nem is ment nehezen. Leálltam a szerrel, és elkezdtem sétálgatni. Az eredmény nem sokat váratott magára. A tegnapi viziten professzor úr megnyomogatta a lábam és elégedetten mormogta a többieknek, hogy "JÓ DAGADT!" :-) és közben széles volt a mosloya. De jó, hogy megint örömet okozhattam egy orvosnak. Én most akkor jó beteg vagyok :-) ?

Na szóval, Évi el, én meg nekilódultam a lépcsőknek. Ugyanis itt 5 emelet van és tudtam, hogy mi kell a térdemnek. :))) (sátáni kacaj...)

Lépcsőn le, majd fel. Aztán még egyszer. Megmásztam 10 emeletet.

Nagyon elégedett voltam az eredménnyel.  :)

Vissza a szobába.

Közben 8.45kor befut dokinéni (9-re kell lemenni a szurira, tömegesen a többiekkel együtt).

Villámvizit.

"Na mutassa a térdét! Tegnap professzor úr monta, hogy szépen be van dagadva!" - mondta örvendezve, széles vigyorral dokinéni.

Megmutattam.

Elégedett volt.

"Jó lesz, nagyon jó lesz!" vigyorgott tovább kéjesen.

PERVERZ! Gondoltam magamban. Az összes orvos PERVERZ! Ehhez már nem fér semmi kétség...

Átment Laci bátyámhoz, aztán őt gyorsan leb**ta, hogy miért nem dagadt a lába. Én meg eközben büszkén feszítettem az ágyamban, mint egy első osztályos diák, aki megkapja az első jó jegyét :-) Elégedett voltam magammal, hiszen az iskolában sose dícsértek halálba :-) Megérte várni!!!

Ezt követően lementünk. Persze minimális intermezzo azért volt még ,amiatt  hgoy Laci bácsi is be volt szarva, így gond nélkül kizárt idegességében a kórteremből.:) De némi kalamajka után leértünk ide: 

Hát persze  , NUKLEÁRIS MEDICINA OSZTÁLY.

Meg sugárveszély!

Hogyne... No para. Tényleg :-)

Leültünk, kb 3 perc várakozás után

""""""Szabó Zoltán!"""""

Juhéjj!!! Elsőként hívtak be :-) Tök jó! Pont úgy éreztem már magam, mint vizsga előtt a főiskolán. Szeretnél már túlleni az egészen és elsőként bejutni és referálni és nem várni több órán keresztül és végignézni, ahogy a többiek mind kiáramolnak boldogan és felszabadultan, ahogy ők már túl vannak rajta...

Bementem. Na megint keződött az izgalom :( Dokinénik kedvesen mosolyognak és tessékelnek egy fehér asztal felé. A szoba belmagassága kb. 6 méter, boltíves tető, alapterület kb. 60 m2 és van benne kb. két asztal, meg egy nagy gép. Ide még egy teremfoci bajnokság is beférne....Gondoltam.

Rossz érzésem volt. Az egyik asztalon rengeteg tű kikészítve, dokinéni, pedig elkezd beöltözni, és a látszólagos sterilitásra odafigyelés mázát felvéve közelít és csak mosolyog és csak mosolyog...

"Ne féljen!! Csak egy tűszúrást fog érezni!" - mosolygott ahogy a gonosz boszorkák szoktak.

Másik dokinéni is fölém áll, ahogy már az ágyon fekszem. Kedvesen elveszi ami a kezemben van (gatya).

"Erre nem lesz szükség!" - simogat végig a hangjával a buksi/riadt fejemen és közben villámként hasít belém a felismerés:

AUSCHWITZ!!

Összeállt a kép. :((

De innen már nincs visszaút.

"Meg fognak CSINÁLNI!!" :))

.

.

Aztán jött a döfés, ami legnagyobb meglepetésemre alig volt érezhető. Nem néztem oda, mert nem akartam látni, hogy mit tol belém, de nagyon nagyon profi volt. Mondtam neki, hogy márciusban a pungálás ezerszer jobban fájt.

Büszkén kihúzta magát és :

"Én ezt csinálom nap, mint nap!"- mosolygott. És tényleg szinte semmit nem éreztem.

Elvileg megkaptam a holmiumot és kaptam még lidocaint is a térdembe... De előbb a holmium ment, csak utána a fájdalomcsillapító...

ENNYI!

Kész, vége!

Jött a betegszállító. Innentől ugye kötelező szabály, hogy SEMMI lábmozgatás, hajlítgatás.!!

 Majd a betegszállító felvisz és mozgat.

Kissé határozatlannak tűnt, de már ismerős arc volt, hiszen láttam őt kedden. Ő volt az, aki nem tudta megmondani, hogy hol van a vérvétel...

Valahogy áttett a hordozóágyba, majd elkezdett kitolni.Kint a folyosón megszólal:

"Hah, de jó, mindig arra gondoltam, hogy az első betegem egy 70 év feletti idős ember lesz!"

"Heh?" - kérdeztem vissza. "Te nem lenni kezdő, én nem lenni neked első beteg!!!" szuggeráltam magamban a srácot!

"Hát, hogy ön az első akit tolok!" - mondta most már határozottan! (Vazz' , megint nem lottóztam :()

Haj de jó, remélem képbe van azzal, hogy nem mozoghat a lábam... Gondoltam.. De jó! Végülis jobb, mintha a doki lett volna kezdő :-) De szimpatikus srác volt, ezek a tologatók már csak ilyenek, így jót viccelődtünk.

Felértünk, letett az ágyba.Aztán.....

 A kis szerzeményem még nálam volt... :))) HAHHHAHAAAA... Hogy mi is ez?

Íme:

 Ez én vagyok :-)

Azzal a feladattal bízták rám, hog y adjam a nővéreknek. De én nem tettem, hogy meg tudjam örökíteni :-) Ez a térdemből jött le. Normális esetben sárga, de az enyém piros... Véres. Majd elmondják, hogy miért ....

Aztán persze leadtam, hogy bevizsgálják :-)

Most már itt fekszem az ágyban.. Ennyi. .

Jól vagyok :)

(kedves olvasók, a sztori természetesen továbbra is ki van színezve, nem valós és abszolúte semmilyen valóságalapja nincs, senkit nem akar sérteni, semmire nem céloz, csak szórakoztat. HA szórakoztat :))

Hmm.. Szóval kb. 6.30-ig fetrengtem az ágyban, aztán azóta ideges várakozással tölt el a dolog.

Csak várok és várok és várok :( Ez van.

De már csak egy óra, és akkor le lehet menni a fagyasztóba.

Várni és várni és várni :-)

Péntek reggel van. ..

Hah. Na persze. SOHA, de SOHA ne aludjatok egy helységben, de még helyiségben sem 60év feletti fickókkal.

Suxx!

Laci bátyám (szobatársam, 75 éves, ahogy ezt meg szoktam nyerni) az éjjel óránként (!!!) tényleg óránként járt ki hmmm. vizelni... És minden alkalommal, amikor elhaladt a lábamnál ,akkor az én ágyamat használta "lendítőkeréknek" az újabb lépések megtételéhez :-)

Hát remek volt, mondhatom.

DE mókás, mert hajnali kb. 4-re rájött, hogy ezt a sok mozgást már ő sem bírja, így átszokott a kacsára...

Há' bazz' nem arra is mindig felébredtem?! :)

Nos 2011.12.08 van. Ma kell befeküdnöm az eddig helytelenül általam ORFInak hívott BIK (Budai Irgalmasok Kórház)-ba. A cél, hogy lebontság sugárzó izotóppal a jobb térdemben az izületi hártyát. :)

Na jó, szóval ez a melléktermék/hatás és a cél, hogy az aranyos kis fodros karfiolkáimat végre és véglegesen kiirtsák belőlem.

8.15 re érkezünk, időben vagyunk.

Főnővérnél jelentkezés, simán megy. Olajozottan, gyorsan. Nincsa akkora tömeg, mint az ortopédián volt. Látszólag ágy is van (erről még később lesz szó).

Odaadnak egy paksaméta papírt, aláíom. Belenézek, de hát tudom mi van benne. Lemondok lényegében minden szervemről, az életemről, beleegyezek, hogy gyakorló kórházként itt is odavessenek a tanoncoknak, szükség esetén kísérletezzenek és feláldozzam testem a tudomány oltárán. Ez már nem új, így boldogan firkantom oda a rettenet hosszú aláíroásom (kb. 3-5 mm) ( max.!). Már ha ez érdekel bárkit is.

Ágy elfoglal, semmi para, aztán irány dokinénihez. Relatíve minimális várakozás és utasítás, hogy menjek "terheléses " vizsgálatra az épület másik végébe.

Leértem kb. 9.30ra. Lent qrva hideg én meg egy szál melegítőben feszítek a kb. 15 fokban a folyosón. Nem részletezem, mert most nincs kedvem írni a lényeg, hogy 3 (!!!) órát fagyoskodtam ott, mire sorra kerültem. Persze 2 óra után már qrva ideges  voltam, onnantól már beszóltam a drága kis nővérkéknek, hogy mégia mifasz? de persze ezzel csak felhereltem őket. Sebaj. Bejutottam, ott kaptam egy kis sugárzó anyagot, ami ugye szépen megfesti az ereimet.

Mi ez nekem gondoltam, mostanában már annyi ilyet kaptam, hogy rohadtul nem számít.

Azztán betoltak a gép alá, 15 perc fekvés és kész. Délután doki néni ismét, aztán ennyi. nem volt nagy izgalom.

Eltelt a nap.

13.03 van, még várok a főorvos aaszonyra. Rengetegen várnak rá, kb. még 3 ember. Kijött és mondta, hogy mindent megbeszélt a másik főorvos asszonnyal és mehetek haza, de én nem hagytam magam lerázni. Tudok várni..

Szeretném tudni mi ez és hányadán állunk...

Szóval várok...

14.15-re bejutottam. Megérte várni.

Dokinéni elmondta, hogy lamer vagyok, mert a 8-9 cm-es valami ami a térdem felett van, az nem igazán pvns, mint inkább az, aminek ott lennie kell. Valami olyan alkatrész, amit ő odavalónak tart. Ezek kívül aggodalmaskodott, hogy a sugár általában 6-8 mm-t tud átvinni és az én leletemen van ennél nagyobb cucc is odaírkálva... De igazándiból nem a pvns aggasztotta (!?), hanem az, hogy a térdcsontomon komoly "erosio" tapasztalható. Ugye ez a legutóbb már a röntgenen felfedezett mind a két oldalon találhat cca. 10-10 mm, azaz 1-1 cm(!) nyi csonthiány! Tehát nem csak lukas a térdemben a csont, hanem két oldalt is hiányzik ugye az az 1-1 cm. Ami ha figyelembe vesszük a méretét elég jól (?!) állok...

Doki néni megnyugtatott, hogy ez nem szokott visszanőni...

Kérdeztem, hogy mi lesz így a "senior" sportkarrieremmel. Nem adott egyértelmű választ, de alapvetően a "Majd meglátjuk mi marad", "Előbb a pvns-t távolítsuk el" az ortodox (gazdasági) orvosi politikát jelentette számomra. Azaz nem akar ígérgetésekbe bocsájtkozni, ami helyes.

DE gyakorlatilag elmondta, hogy esélyes, hogy normális körülmények között (séta stb.), jól fogom tudni használni a térdem, de másra valszleg nem. Többek között azért, mert ha jó sokat izotópoznak, akkor szépen elkopik teljesen a porc (mert ugye nem lesz hónapokig érdemi kenés a térdemben).

Hmmm.. Kaptam már jobb híreket is, persze még mindig nem arról van szó, hogy le kell vágni. Szóval ezek nem rossz hírek, csak hát jelenleg még mindig rohadtul nem látszik, hgoy ennek mikor lesz vége. És hogy lesz -e vége. És hogy mi lesz a vége. Hogy látom a határozatlanságot az orvosok arcán. Ez zavar, nem a pvns odabenn, hisz mondták, hogy lesz még benne.

MINDEN a tervek szerint halad?! :).

A 2012-t is a PVNS bűvöletében tölthetem. WOW! Veri szetiszfájd :(

A részletek annyira nem fontosak. Felmentem 10.30-ra aztán vártam, vártam , vártam....

11.20 volt, mire bekerültem, PEDIG az égvilágon senki nem volt előttem. De azért a háttérmunka folyt, az tény, szóval nem akarok lázadni.

12-ig van rendelés, de ez alatt az idő alatt felgyűlt vagy 3-4 beteg. Bementem.

És egy 40 perces ultrahang vizsgálat vette kezdetét....

A főorvos asszony egy rémesen kedves, türelmes, kommunikatív típus volt. Komolyan mondom nem is emlékszem, hgoy találkoztam-e még egy ilyen kedves orvossal eddig.

Jó volt. Aztán megvizsgált. Techniaki részletek nem érdekesek, csak az érzés ami jött. A vizsgálat alatt a látottak és hallottak alatt megint azt éreztem, hogy beszippant a lefolyóba ömlő víz. Hiába küzdök ellene, az áramlat csak sodort, sodort egyre lejjebb, befelé az ismeretlen lefolyó lukba. Csak kőröztem, kőröztem, kőröztem és mindig egyre lejjebb süllyedtem.

Idézetek az ultrahang eredményéből: 

 "A recessus suprapatellaris kitágult, a patella felső csúcsától kb 90 mm hosszan 11-13 mm legnagyobb AP vastagságú, többségében echoszegéyn, de echodús területeket is tartalmazó PVNS-nek megfelelő synovialis burjánzása ábrázolódik"

"Hasonló synovialis megvastagodás ábrázolódik megialisan vastagsága 4-5mm, medio-dorsalisan 12-13 mm, lateralisan 4-6mm, dorsalisan 30-32 mm"

"Dorsalisan a leírt synovium duzzanat az arteria és vena popliteat kis ívben dislocalja, compressio nem látható"

10mm szélességben valami erodált, az oldalszalagok íveltek és a többi....

Folytassam?

A térdem, ahogy azt a Rheumatológus főorvos asszony mondta nem a műtét miatt duzzadt, hanem a pvns miatt. A fenti leletből jól látható, hgoy vannak olyan területek, ahol 8-9 cm-es (azért képzeld el) darabkák vannak TOVÁBBRA is a térdemben és környékén (értelemszerűen ekkora darabok nem annyira férnek el kizárólag a térd közelében). Illetve lényegében mindenhol vannak 4-5-10 mm-es darabkák. MINDENHOL....

Hát.. megint magamba roskadtam. Mondjuk jó, hogy azóta eltelt vagy 40 perc és már lenyugodtam, de megint mintha kirúgták volna alólam a sámlit....

SOSE LESZ ENNEK VÉGE???

De nem érdemes pánikot keltenem, hiszen mondták, hgoy lesz még benne. De gyanítom a 8-9 cm annyira már nem az izotópos, mint inkább a sebészi művészek dolga. DE ne legyen igazam. Tulajdonképpen az történik, amit mondtak. 2-3 "besugarazás", aminél kijavítottak, hgoy helytelnül használom, mert izotópos kezelés a pontos megnevezése, szóval 2-3 besugarazás remek eredményeket hozhat.

Az ultahangos főorvos asszony nagyon bizakódó volt. Annyira, hogy mondta, mindenképpen beszélni fog a dokimmal, hogy kontrollra hozzá IS (!) visszamenjek, mert hát ugye egy orvosnak jó ezt egyben kezelnie, látnia és ugyebár erre ő alkalmas és egyszerűbb is.

KIDERÜLT, hogy AKKORA UFO vagyok és olyan fantasztikus kísérleti anyag, amivel nem tudnak minden nap találkozni, mert ugye a legfrissebb orvostudományi beavatkzásokat fogják rajtam próbálni, aminek magyarországon még nincs komoly kutatási, használati referenciájra, de épp a "napokban ahol SZ. Főorvos asszonnyal közösen voltunk egy konfenerncián" mutatták be a külföldi eredményeket, amik hihetetlenül bíztatóak!

SZÓVAL! A szokásos pesszimista hangvétel helyett most nem vagyok hajlandó elkenődni és bízony a legrissebb fejlesztésekben. Hiszen az EPAS-os autókba is be fogok ülni (ez van akinek mond valamit :)), és azok is friss, ropogós fejlesztések.

Szóval saját testemmel hozzájárulhatok az orvostudomány fejlődéséhez :))) Részese lehetek a TÖRTÉNELEMNEK!!!

(ezért pénzt fogok kérni, hogy rajtam kísérleteznek) 

Nos, 46 nappal a feltárásos műtét után, 166 nappal az arthroscope-os műtét után lássuk csak hogy is állunk.(ugye... ki gondolta volna, hogy már 166 napja műtöttek először! És konkrétan 267 (!!) napja nem tudok rendesen járni!! Hú de  baromira örülök!!!

Tehát a mai napomat az ORFI-ban töltöm, az ORFI-ról, ahogy ígértem még írok.

Tervezett program: 

- reggeli vérvétel

- 11kor ultrahangos vizsgálat (időpontra jöttem)

- egyeztetés a főorvos asszonnyal a tervezett pénteki beavatkozással kapcsolatban

Normál esetben ez kb. 1-1,5 órás történet....

De nem a magyar kórházakban, ezért eleve nem siettem, hisz 11-re volt időpontom az ultrahangra.

"Kell-e rohanni -e Tamás -e? E-??? e-? e-?"

"He!"

Szóval megbeszéltem magammal, hogy kialszom magam, így majdnem 8 óra volt, mire reggel felkeltem, aztán bumli be a városba. Szinte semmi dugó, alig 40-45 perc alatt ideértem, pedig ez a világ másik vége.

Nekünk vidékieknek :)

Gyors (?) parkolóhely keresés (25 perc 13 másodperc).

Majd a közeli (?) parkolóhelyről (kb. 678,46m) átszaladás (  V=gyök2 gyk.: sebesség) az ORFI-ba.

Huj de jól (?) esett ez a séta (láb leszakad, dagad és a többi, semmi újdonság)!

Fel a főorvos asszonyhoz. Rögtön az első (és később kiderült egyetlen) pozitívuma a napnak. Belépek az osztályra és HOPP (!) ott áll éppen velem szemben az egyik kórteremben.

WOAAAHHH! Lecsapok rá, mint egy vadászgép.

Rám néz.....

És látom az üres tekintetet....

Ismerem ezt a nézést. Amikor valakinek fingja sincs, hogy ki az aki odaállt elé és hogy mégis mi a francot is akar.... :)

Nem estem kétségbe. Előálltam a farbával, azaz mondtam a történetet. Valami elkezdett derengeni és rögtön betessékelt a szobájába, majd leterelt az ambulanicára vérvételre.

HAH! Ez Khirály! Minden így sikerüljön! Jó napom pom pom van...

Ugrás le az ambulanciára.

Azaz ez pont ott van ahol bejöttem az épületbe. 4 emelettel lejjebb, a kórház abszolút átellenes másik szárnyában :-) Kell a testmozgás. Végülis itt a rheumatológiai intézetben fontos, hogy az izületek mindig mozgásban legyenek!

Úgy döntöttem, hogy ma (is) igen határozott leszek, hogy hamar végezzek.

Beléptem az ambulanciára, és azt hittem rosszul látok. 43.226 ember, ülőhely egy darab sem, állóhely is fogyóban  a folyosón...

Huh! Kicsit alábbhagyott a ambíció, de rögvest....

Na még egyszer.....

Beléptem újra, majd megkerestem a helyem. Asszisztenre várakozás. Közben megjött a 43.227. ember is. Én kb. 3 lépésre az ambulanica ajtajától, de ő valahogy oda tud állni 2 lépésre az ajtóhoz. Közém és az ajtó közé. Ez nem tetszik... Rosszat sejtek...

Kérdezi "merre a vérvétel?!". Néznek rá hülyén, de én határozottan mondom : "ÉN (hatásszünet) is ODA VÁROK!".

Jó, jó yo! mondta a 45 körüli fickó.

Nah ezt már szeretem, gondoltam... Ezzel a fickóval nem lesz gond..

Kijön az asszisztens.

Ahogy terveztem, határozottan rávetem magam (inkább 60, mint 30 éves, szóval azért annyira mégsem) és mondom, hogy miért jöttem. Flegmán rám néz, és mondja, hogy jó, várjak, nem én kellek neki.

Örülök, hogy elsőként jelntkeztem be nála. Odaáll a fickó is és mondja ő is, hogy vérvétel.

"Menjen a másik ajtóhoz, itt már sokan vannak" - mondta nem túl kedvesen.

Fickó lehajtott fejjel elballag, átmegy a msik ajtóhoz.

NYERTEM! Gondoltam... DE:

A másik ajtónál azt látom, hgoy lényegében senki nem vár. Fickó bekopok és BEMEGY!!!! MIAZZZSDFDKLDFNGKJDFNGSDFg??!!!

Hát ezt nem hisezm el :)) Jól kiröhögtem magam. Erről ennyit. Murphy....

Fickótól le is vették a vért, miközben én még mindig vártam. Közben jöttek újabb betegek. Közelebb az első ajtóhoz, távolabb a másodiktól. Néni kijön az első ajtótól "Ki jött még vérvételre ?" - emelem a kezem, de egy DAGADT nő közelbb az ajtóhoz, már be is pattan.

MOST MÁR tényleg kurva ideges lettem, főleg annak tudatában, hogy elvileg a gépben benne vannak a nevek. SORRENDBEN!!!

Odamentem sztrájkolni. Persze az asszisztensek az ilyet nem bírják, így ofkorsz, hogy előttem akkor már csak megcsinálja a másikat...

Aztán közben fordulat állt be a történetben, mert a második ajtónál végre behívtak, de akkor már vígasztalhatatlan voltam.

De megcsinálták, levették, ahogy kell. Irány fel az ultrahanra. 10.25 volt.

Nos, mi változott a héten?

Elkezdtem "intenzíven" mászkálni. Ez azt jelentette, hogy 3 délutánt (4-5 órát) bent töltöttem a munkahelyemen.

Lelkileg nagyon jót tett mind annak az érzése, hogy járok, hogy tudok valamit tenni, mind az, hogy emberek között voltam :-) A lábam sem fájt különösebben, de alapvetően ennek oka a donalgin volt.

Ugyanis most már 1-1,5 hete folyamatosan be van dagadva a térdem, amióta többet mozgok. Ezt jegeléssel sem tudom levinni, pedig most megint sokat jegelem, így kénytelen voltam a feliratott donalgint fogyasztani is.

Odáig jutottam, hogy a napi maximumot veszem be. Így a gyulladás elviselhető mértékű (de egy folyamatosan dagadt térddel nem annyira izgalmas közlekedni), a fájdalom szinte minimális a fájdalomcsillapító hatására, de cserébe egy hete folyamatosan szédelgek :-) Hát ebből látszik, hogy amit szervezet önállóan szépen be tud szabályozni, azt mennyire nehéz mesterségesen szimulálni.

Ma reggel tovább aludtam szokásomtól eltérően, ennek megfelelően amikor "kipattantam" az ágyból úgy, mint tegnap, hát volt némi "fájás", így gyorsan odarobogtam a napi betevőmhöz (donalgin) :) Szóval sokat számít a gyógyszer :(

DE tény, hogy így gyógyszer ide vagy oda, sokkal intenzívebb és jobb hetet tudhatok magam mögött, összehasonlítva a 4., 5. héttel a dolgokat.

Ennyi. Nem több. Lassan, nagyon lassan alakul. Sajnos bejön az, hogy a gyulladás nagy eséllyel a még maradék szövetek miatt van, így kelleni fog a sugarazás... Hát a következő két hét erről fog szólni... :(

Juj de várom már :)))

Ma (azaz tegnap) történt :D

Este van. Vacsora és Scooby Doo után vagyunk. Fürdés következik. A program és a sorrend mindig ugyan az. A két fiú beterelése a kádba (kb. 10 perc), aztán folyamatos noszogatás, cselezés, motivátorok bedobása, hogy még ma végezzenek.

Így végre 2 percre leülhet a szülő is.

És csak vár....

Mert tudja, hogy  mi következik...

"Máté NEE!"

Loccspoccsloccspoccs... - hallatszik a fürdőből.

"Nee!!!"

"Nee!!!"

Kisvártatva:

"Brühühűűűűűűű"

"Brühühűűűűűű"

"APA!!!!! GYERE BE!!"

Mindig ez a menet :) A vége mindig az, hogy a kisebbik bömböl a nagyobbik meg tagad. Kisebbik fröcsköl, a nagyobbik meg hárít... De 10ből 8szor biztos ez van.... (Előző napról tanúm van, mert épp telefonáltam és más is hallotta :-)))

Apa bement.. De már rutinosan egész nyugodtan. Senkit sem hibáztatunk, mert mind a ketten benne voltak a buliban.

Következő felvonás is szokásos: KOLLEKTÍV büntetés.

A mai "ajándék" az lett (volna), hogy mindeki vehet két cukorkát a "varázsdobozból".(Amit amúgy Évi nevezett el ennek, de a gyerekeknek nagyon találó név)

"Fiúk! Akkor ezt most elbuktátok. Áron te megint telefröcskölted a fürdőt, pedig 100szor kértem, hogy ne tedd, Máté Te pedig piszkáltad az öcsédet, amiért szintén minden alkalommal szólok!"

"Akkor most nincs nasi! Ez ugrott! Előre megegyeztünk, hogy nem lesz balhé. Nem sikerült..." - mondta az igazán (!?) mérges szülő!

"Brühühühüüüüüü.... Mert Máté megint Te piszkáltál és tessék, ez lett a vége" - bömbölte a kicsi....

Tényleg mindig ez van. Ha álmomból felkeltenek is tudom a pontos dramaturgiát

"Brühühühüüüü.... Mert igenis Te is tehetsz róla nem csak én!!" - NA itt már egy komoly változás van a korábbiakhoz képest, mert néhány hónapja még "Te tehetsz" róla volt. Most már megértették, hogy ketten hozták össze a bajt. Fejlődnek :-)))

"Brühühüüüüü...."

"Pedig egy cukorkát akartam nektek adni, de ha még fel sem takarítjátok a vizet, akkor semmi nem lesz!" - fenyegetőzött tovább az "Apa" :-)

"Brühühüüüüü...." - folytatta a kisebbik még hangosabban az újabb fájdalom miatt...

Közben a nagyobbik az egyes pályán szépen megúszott és csöndben kisomfordált a fürdőből, miközben hihetetlen, soha nem látott sebességgel felöltözött.

A kicsi maradt bent bömbizve. Sejtettem,hogy ma kivételesen tényleg a nagyobbik volt a hunyó és Ő kezdte... De ez nem mindig van így és hát már döntöttem. Mind a ketten hibáztak!

Kicsit később....

Mivel a takarítás megvolt, így úgy döntöttem enyhítek a sanyarú sorsukon, ezért mondtam, hogy az 1-1 cukor azért jár.

A Kicsi viszont hajthatatlan volt. Annyira igazságtalannak ítélte a dolgot, hogy nem értette meg, hogy az 1 az több, mint a 0. Így elindult felfelé az emeltre nagy búslakodva, duzzogva, hogy ne is lássa a gonosz bátyját, miközben már a cukorra sem tartott igényt.

(most következett az igazi nevelési fázis :-))

Leültettem a nagyobbikat.

"Máté! Miért bántod állandóan az Öcsit? Hiszen nézd meg, mindenkinél jobban szeret. Lépten nyomon rajtad lóg, imád mindenkinél jobban. Nem ezt érdemli! Szeresd egy kicsit Te is, hisz te vagy a mindene! Akit szeretünk azt nem bántjuk!"

Fogaskerekek forognak.

Máté elmegy a dobozhoz, megkérdezi melyik a finom cukorka, Áron milyet szokott választani, melyikre "esküszik". Kivett kettőt, látszólag magának. Megeskettem, hogy egyet ad az Öccsének.

Megígérte, majd felment az emeletre az Öcsi után.

Nem telik bele egy perc és leszegett fejjel, jön lefelé a Máté.

"Mi az? " - kérdezem a Mátét.

"Odaadtam neki!" - válaszolt síri hangon...

Nekem még nem esett le, hogy attól miért ennyire szomorú, jól jártak!? Bár sejtettem, hogy még mindig búslakodik, hgoy a két cukorból csak egy lett.

De tévedtem...

"Mi a baj? " - kérdeztem

"Odaadtam neki mind a kettőt...." - válaszolta halkan.

HÁT NEM EZÉRT ÉLÜNK???? :DDDD

Annyira, de annyira büszke voltam rá! Érezte, hogy hibás volt a dologban, megértette (ha csak átmenetileg is :-), hogy ha valakit szeretünk, akkor azt nem veréssel kell megajándékozni, hanem kedvességgel, törődéssel.És miközben egész este azon álmodozott, hogy két cukorka az övé lesz, az egyetlen maradékot is odaadta az Öcsinek, hogy megvígasztalja vele..... Képes volt lemondani valami olyanról, ami már az övé volt.....

Megöleltem, megszeretgettem, majd mondtam neki, hogy most nagy tettet vitt véghez és a kezébe nyomtam két cukorkát.....

Hát ezekért a pillanatokért csodaszép az élet :)))))

Kedves Olvasók!

Kifejezetten nem a PVNS-hez kapcsolódó kérésem lenne (bemásolva a fészbúkról):

Áron fiúnk nevezett egy rajzversenyre. Kérlek nézd meg a képet és ha tetszik, szavazz rá (emilt kell megadni). Vegyétek figyelembe, hogy 6 éves :D


A képet itt találod: http://www.rs.hu/gyermekrajz/kiallitas_szavazas.php
!!!!!    24750 -es kép   !!!!!!!!!

Szavazni itt tudsz: http://www.rs.hu/gyermekrajz/szavazas.php?id=24750

Előre is köszi mindenkinek :-))

Nos, csak azért írom már, hogy pár év múlva ha nagyon érdekel vissza tudjam nézni, hogy hogyan gyógyult a dolog :-) Nem mintha annyira érdekes lenne.

Az elmúlt héten is többször próbáltam mozgásban maradni. Részben mert 4 hét után már volt egy két dolog, aminek az elintézését nem lehetett halogatni, részben meg azért, mert az elmúlt héten 3szor voltam dokinál/kórházban :-)

Nos, a hajlítás lényegében rendben van. Annyi a probléma, hogy a mászkálás miatt napok óta ismét nagyon dagadt a térdem, tehát vagy nem mászkálok és folyamatosan jegelem, vagy bedagad. (Pedig azért itt nem kell nagy túrákra gondolni :().

Pozitívumok? 

Kissé depresszív hangulatú ismét a blog, sőt most már folyamatos a nyavajgás,  így nézzük mibe lehet kapaszkodni.

Öööööö... Izé... :)

Sajnos a térdemmel kapcsolatban nem sok jó jut az eszembe :-) 

Nem emlékszem, hogy írtam, vagy csak akartam, de ma Kiss doki megnyugtatott, hogy nem szokta rémisztgetni a betegeket azzal, hogy mekkora bevatkozáson vannak túl, de ne izguljak, mert engem rendesen szétszabott :-) Szóval vegyek végre vissza a tempóból és várjak türelemmel :-))) 

Szóval pozitívum például, hogy két nap alatt átkerültem egy szakemberhez, aki a PVNS maradékát kisugarazza a lábamból. Ez szerintem világrekord még külföldön is, nemhogy a magyar egészségügyben...  Tényleg le voltam hidalva.

A főorvos asszony várt (!) rám az ORFI-ban. Érdekes jelenet volt, hogy kijött a váróba az asszisztense, amikor kint vártam (5 perce, ahogy írtam), aztán kérdezte, hogy van-e valaki, aki Főorvos asszonyhoz jött. Nem reagáltam azonnal, mert épp a gépet püföltem (még ott is :)), erre visszament, hogy nincs kint senki. Utánaugrottam (hah... szóval nyomtam egy elkeseredett sikítást "Én a főorvos asszonyhoz jöttem"-et :-)), majd beengedett.

Erre főorvosnő szólt az asszisztensnek, hogy meg van lepve, hogy "Nem jött senki, hiszen én megbeszéltem mára egy találkozót"... És kedvesen bemutatkozott, hellyel kínált... Komolyan nem ehhez vagyok szokva...

Hoppá. Very uncommon... Konkrétan bent ült és várta, hogy érkezzek +!!+% :-) Hát ilyen még nem volt :-) Nagyon végletes ez az egész :-)

Nah, ez jó volt, szóval vannak jó dolgok az életben :-) Évi is remekül főz, filmeket is tudok nézni, dolgozni is szoktam egy kicsit, sört is ihatok annyit, amennyi belém fér, szóval qrva jó dolgom van :-)

Hát ha még én nyertem volna meg a két milliárdot a lottón :) 

De Jóanyám mindig azt mondta, hogy ne legyek telhetetlen ;-))

A végére két fotó. Azért ha összehasonlítjuk a két-három héttel ezelőtti állapotokkal, akkor jelentős a különbség :-) Szóval szépen gyógyul kívülről. Jó lenne, ha belül is ez az ütem lenne...

Milyen kiszámíthatatlan és kifürkészhetetlen a jövő.....
Ez a közhely jutott eszembe.


Átjutottam az ORFI-ba. Nagyon klasszul le voltak zsírozva a dolok, mert miután odaértem 5 perc múlva behívtak. Minden elő volt készítve. Főorvos asszony nagyon kedves volt, várt már (hangsúlyozom 2 napja telefonáltak rá!!)
és tüzetesen megvizsgált, majd felvázolta a közeli jövőt...

Hát... Mondhatnám azt is, hogy talán ezt követően az akciót követően vége lesz a történetnek, de hát valahogy eddig nem érzem, hogy úgy alakulnak a dolgok.....

Szóval a dolog úgy fog kinézni, hogy a decemberem rámegy egy sugárkezelésre.

A részletek:

6 héttel a sinovectomia műtét után, azaz dec. 9-n bejuttat a főorvos asszony a térdembe holmium izotópot, ami szépen besugározza azt a vidéket és megöli a sejteket. Természetesen nem fog válogatni, így az izületi hártya is (ismét!) le lesz bontva. Tehát eddig ami visszaépült a műtét óta, az újból ugrik.

A műtét előtt ultrahangos vizsgálat, vérvétel, röntgen stb. tehát a szokásos vizsgálatok kellenek. Aztán dec. 8-n befekszem(!) az ORFI-ba, majd két nap szigorú fekvés után ha minden sínen van hétfőn kiengednek.  Ezt követően 1 hétig (!) mivel még javában világítani fogok a sötétben sem terhes  anyuka, sem kisgyermek nem jöhet 1 méternél közelebb hozzám!!

Főorvos asszony felhívta a figyelmem arra, hogy ezen ne izguljak, mert ezt a sugarazást a gyerekek is megkapják ha kell nekik, tehát kisgyerekekről van szó. ergo az én fiaim elvileg már nem esnek ebbe a kategóriába. DE, kérdezem én KI FOG KOCKÁZTATNI?

Hmm... kissé rámijesztett, bár ebben a történetben ezt igazán nem nehéz megtenni :-)

És mondom/kérdezem az én kis "előzigótáimmal" mi lesz? Azokat elfelejthetem örökre? Mert még szükség lehet rájuk?!!

Erre is az a "megnyugtató" válasz érkezett, hogy no para, hiszen ez nem befolyásolja a nemzőképességet, de biztonsági okokból FÉL évig nem javasolják a kísérletezést.  Khmmm.... Ez igazán nagy öröm.

Továbbá nem felejtem Kiss doki szavait, aki azt mondta, hogy nem tudja, hogy a  főorvos asszony hogy dönt, mennyi sugarazást kapok. Ő 2-3 alkalmat prognosztizált.  Az 2-3 befekvés, 2-3 hét sugárzás különböző időpontokban.

Hmmm...

Rehab? - Főorvos asszony szerint napi 1000-2000 (!!!!) hajlítás az ami kell ahhoz, hogy karban tartsam a lábaimat (?!) így ezt kell nyomni mindanddig, amíg helyre nem  állnak a dolgok.

"De ne izguljon, mert Ön ülőmunkát végez, így fog tudni dolgozni, és közben tudja jegelni a lábát és időnként mozgatni"

1000-2000 hajlítás, mi? Gondoltam magamban.

Továbbá folyamatosan szednem kell gyulladáscsökkentőt, mivel a sugarazás hatására lebomlanak a sejtek, amiknek fel kell szívódniuk, az pedig idő és  az bizony járhat gyulladással.

Jah, az izületi hártya vissza fog épülni, no para, bár ez egészen pontosan 6-12 hónap... :-) Az már nem tétel, jövő karácsonyra lesz újra lábam :-) Két év nem a világ vége!

Hip-hip hurray!!!

Természetesen NEM ennyire rossz a helyzet, csak eldramatizálom. Hiszen úgy is leírhattam volna, hogy egy kis utókezelésként lesz némi besugarazás, de csak lokálisan, ami jár némi kellemetlenséggel (egy-két nap kórház, némi fekvés, egy rövid ideig célszerű nem foglalkozni a gyerekgyártással), de no para...

Hmm...

Egyáltalán nem tetszik ez a történet :(
 
De fel a fejjel, mindjárt itt a vége, már csak egy év :DDDD

(holmium és izotópjai itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_holmium_izotópjai

- a link ékezetet tartalmaz, ha nem megy, keress rá a wikin -

Csak nehogy a 4000 éves felezési idejű izotópot nyomják belém (lsd. wiki) :-) Akkor még az ükunokáim is velem világítanak majd a borospincében :-)))

Bementem reggel (még az ORFI előtt) az ortopédiára a dokihoz. Egyrészt végre meg akartam neki köszönni nyugodt körülmények között a munkáját, másrészt kicsit akartam vele beszélni nyugisan az állapotomról.

Nem beszéltünk sokat, de nagyon kedves, vidám volt. Elmondta ismét, hogy nem szokta dramatizálni a dolgot, de tényleg nagyon szétvágott, így arra a kérdésemre, hogy mi az istenért fáj ennyire a lábam azt mondta, hogy no para. A terhelés miatt (hogy most már mozgok valamennyit) fáj ennyire és még fog is.

Egy nagy seb van belül, ami merev az elmondása szerint. Ez ráadásul húzódik is, de ez idővel felpuhul és majd javul a dolog. Prognozisa szerint fél-egy év (ahogy korábban is mondta) a teljes gyógyulás, de ne izguljak mert szerinte utána teljesen rendbe jön a lábam és nem lesz vele semmi gond. Ne pánikoljak.

ÉS by the way megkaptam a végső biopsia eredményét. Mert ugye abból nekem még egy sem volt, így jó, hogy adta, mert jó hasznát látom majd az ORFI-ban.

Majd beírom ide a biopsia eredményét, de a lényeg, hgoy tényleg pvns-em van/volt, tehát a diagnózis helyes volt.

Ma délben, ebéd után ráálltam a mérlegre és kicsit meglepődtem... A képzeletbeli mutató becsúszott a lélektani 80kg alá. Egész pontosan 79,8 kg voltam. Ebéd után...

Hmmm.. Nem mondom, hogy aggaszt, de azért elgondolkoztat. Oké, hogy remekül sikerült tartanom a fogyókúrát a nyári műtét után és ledobtam 11 kg-t, de most már úgy érzem, hogy leálltam a fogyózással. Legalábbis akaratosan, de valahogy a fogyás még mindig tart?!

Azért furcsa, mert az októberi műtét óta jelentősen megnőtt az étvágyam és megnőtt a kalória/cukor igényem/bevitelem. Ezt talán jól jellemzi, hogy kb. a műtét utáni 2-3 hétben összesen 5 vagy 6 csomag fél kilós (!!) kekszet zabáltam fel "étrendkiegészítőkén", illetve megettem közel hasonló mennyiségű (darabra) tábla csokit a mai napig. Nem beszélve a kb. 6-8 (10?) liter kóláról amit bevertem a post spinalis tünetek miatt.Ez akárhogy is számolom zacskónként kb. 2500kcal, csokinként 550kcal, 2literes kólánként 800 kcal. Hmm. Ez legalább 22-25ezer kcal plusz. Ez szerintem nekem legalább 10 napi kalóriaadagom.... Csak étrendkiegészítőből :-)

Ráadásul alábbhagyott a sportolási kedvem is, így az elmúlt két hétben már csak 3-4 napon fekvőtámaszozom, és az elmúlt napokban (lassan héten) a bringázás is napi 5km közelében van a 10 helyett. Szóval kevesebb kalóriát fogyasztok, több kalóriát viszek be és mégis tart a fogyás.

Hmmm. Ha rájövök a nyitjára, akkor eladhatom Kozma UPDATE programként és sztár leszek :-) Gondolom erre sokan irigykednek, de nekem valahogy ez már nem kell. Így nekilátok kicsit intenzívebben étkezni, aztán meglátjuk.. Mondjuk amire még gyanakszom az az alvási problémák kérdése. Ez még mindig nagyon nincs rendben. Most is hajnali fél 1 van és reggel 6kor kelek a doki miatt és nem tudok aludni. Ez az inszomnia már tart egy jó idjee és csak ideig óráig, egy-egy napokra múlik el. Tegnap bevertem két sört is, hgoy jobban aludjak, mert valahol olvastam, hogy ez jó alvás előtt (működött is), de ma már nem segített a tompulásban a 3 deci bor :-) Szóval hiába válok alkoholistává, ettől még nem alszom jól.Hmmm.. mondjuk megint folyamatosan fáj a lábam, így annyira nincs is kedvem aludni, de tuti máshol keresendő a hiba...

Ötletek?

Nos, nov. 22-re, pontosan 32 nappal a műtét utánra volt időpontom az első kontrollra. Mire számítottam? Alapvetően semmire, hiszen nagyon is sejthető volt, hogy mi lesz a kimenetele a dolognak.

Hja kérem a rutin...

Reggel nem siettünk befelé, tudtuk, hogy az orvos osztályon van ilyenkor, így beadtuk a kocsit műszaki vizsgára, aztán Évi továbbrobogott velem a kölcsön Avensissel az ortopédiára.

9-re értünk be, teljesen időben voltunk. Beregeltem, aztán leültem várni. Azon izgultam, hogy túl hamar végzek, mert gyanúsan kevesen voltak és így sokat kell majd "potyára" ülnöm. Szerencsére (?) nem így történt.

Ahogy azt sejteni lehet nem így történt :-)

Az orvos kb. 10 órakor ért le az ambulanciára. Így máris vártam egy órát. Valahogy sejtettem, hogy annak ellenére, hogy nincs konkrét időpontom jó helyzetben vagyok....

Be is jött a számításom. Másodikként (!) 10.15kor behívtak.

"Hogy van Tamás?"

"Köszönöm, a lehetőségekhez képest jól".

"Feküdjön fel, megnézzük a térdét!" - miközben nekivetkőztem és lebontottam magamról a három fáslit, amivel próbáltam a lábam valahogy életben tartani a függőleges "időszakra", dokibá' folyamatosan magyarázott egy ifjú titánnak. Valaki mindig tanul itt. Hol én, hol a kadétok :-)

De ez a fiatal srác szimpatikus volt és a többiekhez képest nem kérdezett akkora hülyeségeket.Ráadásul volt a beszélgetésnek olyan szakasza, amikor kb. 3 mondaton keresztül csak a magyar kötőszavakat értettem, mivel repkedtek a latin kifejezsések és látszólag képben volt. Egyből beugrott, hogy mit érezhetnek időnként a "laikusok", amikor MCSE-ről, DHCP-ről, JRE-ről, J2EE-ről vagy DataProtectorról beszélünk a kollégáimmal. Pedig ez utóbbi jóval hétköznapibb és ismertebb terület....:)

Megnézték a térdem...

Megállapították, hogy nem állapítottak meg semmit. Minden a várakozásoknak megfelelő. Nem (annyira) dagadt és minden okés (kívülről). Én se sokat tudtam hozzátenni azon kívül, hogy elmondtam, hogy kicsit csalódott vagyok, hogy nem tudok járni és nem tudok állni. Továbbá azért dagadt a térdem, mert bátorkodtam néhány 10m-t megtenni saját lábon :( De hát dokibá' szerint ez így jó.

Jelenet: fekszem az ágyon, orvos vizsgál és közben magyaráz a fiatal srácnak. Egyszer csak:

"Ez egy tipikus PVNS. Nézze meg, hogy a műtétet hogy csináltuk. Jól látható, hogy balról jobbra végeztem a vágást, hiszen a lefutó inak, és idegpályák így kerülhetők..... ...... ...."

Egyszercsak témát vált és izgatottan mondja: "Képzelje csak Tamás! VAn megint egy PVNS-es betegünk!!".

Van amikor érzed, hogy egy orvos örül. Ez az a pillanat volt.

Mint egy gyerek, amikor kap valami rég áhított játékot...Próbáltam válaszolni:

"Hát izé.. Igen doktor úr..."

"Ez.... Hmmm... Igazán remek dolog..."

Nem igazán tudtam ,hogy erre mégis mit mondjak :-) Részemről sajnáltam az illetőt, de leginkább magam. Miért nem csak az az ember kapott PVNS-t? Hogy kerültem én a képbe? :-))) Gond nélkül leomndanék ezekről a babérokról... Valahogy én nem tudtam annyira örülni, mint ő :-))

Vizsgálatot befejezte, aztán rátértünk a folytatásra.

"A BIK -ben beszélek főorvos asszonnyal és kap egy tartós kezelést. Ennek az lesz a lényege, hogy egy sugárzó anyaggal hosszú távon eltávolítjuk azokat a PVNS sjeteket, amelyek esetleg még ott maradtak, hgoy ne tudjon újra kialakulni".

"Egy kezdeti stádiumban levő pnvs-t jó eséllyel szoktunk így kezelni, megelőzni. Ez az Ön esetében ugye már nem volt lehetséges"

Ennek nagyon örültem. Hajrá, csináljuk, essünk túl rajta.

Aztán kiderült, hogy akkor még kéne telefonálni, így jött az ötlet, hogy várjak kint, amíg 11 kor felhívja a doktornőt, mert akkor fog ráérni.

Irány ki, aztán gondoltam, hgoy itt ma nem lesz korai hazamenetel.

Így is lett. 12 felé még javában kint csücsültem, de szerencsére jött a felmentő sereg Linda személyében, így egy bő fél órát beszélgettünk, amikor csörög a telefonom. "Heló! Kész vagyunk az autóval, lehet érte jönni!"Majd miközben beszélek a telefonba, hallom az asszisztens hangját, hogy hív az orvoshoz.

HURRÁ! Egyszerűen minden sínen van. Ennél jobb időzítés nem is lehetett volna!

Irány be a dokihoz, megvan az időpont. most CSÜTÖRTÖK a dokinéninél (!!!!). KÉT nap átfutási idővel időpontot kapni.. Ez nem is magyarország!!! Most éreztem először, hogy ez a doki tud valamit, ha akar :-)))

ENNYI. Nem több. Csütörtökön irány a rheumatológia. Sűrú a program :((

EZ MOST TÉNYLEG NEM VICC! CSAK AZ NÉZZE MEG EZT A POSZTOT AKI BÍRJA A "VÉRT". NEM LESZ ÍZLÉSES....

Napokig gondolkoztam, hogy kitegyem -e, de végülis a tényszerűséghez ez is hozzátartozik :-)

Nah szóval lassan úgy érzem átmegyünk egy igazi szakmai portálba (érdemi szakmai ismeretek nélkül) :-) Julcsi kérdésére reagálva arra gondoltam, hogy keresek képeket PVNS témában. Nem is értem, hogy eddig hogy nem jutott ez eszembe. Csak a webet böngésztem, ahol túl sok kép nem volt, viszont találtam egy két nagyon klassz fotót a gugli pics keresőben :-)) Lecc szí it:

 A kis karfiolkák valahogy így nézhettek ki ...

 És minden bizonnyal az eddigi legmegrázóbb kép következik.....

 Nem biztos, hogy ezt a képet szeretném beazonosítani :) De gondolom ez egy sertésláb amibe bedugtak egy kopasztott csirkefejet :-)))) Mondjuk egy orvosi (nem állat-) portálon találtam a képet, így akár igaz  is lehet.......

Rég nem jelentkeztem. Gyors helyzetjelentés:

A hét elején úgy ítéltem meg, hogy én már nagyon jól vagyok, így újabb terhelési fázisba léptem. Azaz elkezdtem finoman autót vezetni, illetve úgy gondoltam, hogy ideje egy kicsit "kimozdulni" és elmentem praktikerbe másnap pedig decathlonba, ill. kedden elvittem a gyerekeket úszásra. Tehát minden napra jutott egy kis séta. Tényleg óvatosban nyomtam, célirányosan, lassan haladtam és nem mászkáltam össze vissza.

Hmmm.. Nos, az eredmény elég megrázó volt. A lábam brutális fájdalommal "jutalmazott" a kis kirándulásokért. Megint nem aludtam.

Persze tudom, hogy én hibáztam, de mentségemre legyen mondva, hogy tényleg minden olyan rendben levőnek tűnt, hogy nem éreztem, hogy ebből gond lenne. Teljesen tudatosan és fokozatosan terheltem a lábam, de tény, hogy sem állni, sem járni nem tudok még mindig.

Így a hét második felére megint visszaszorultam az ágyamra :( Hát nem így terveztem.

Lábhajlítás: múlt héthez képest minimális a fejlődés. Javult néhány fokot, de elmondható, hogy most már a fejlődés üteme kb. 1 fok/nap. Azaz észrevehetetlen. Van még egy "gombóc" a lábamban hátul, tehát nem tudom teljseen behajlítani, viszont sokkal jobban ki tudom egyenesíteni, mint múlt héten. Ez leginkább az ottani duzzanat eltűntének köszönhető. Tehát javult.

Terhelhetőség: A bátorságomra az adott okot, hogy szombaton már 18km-t tudtam biciklizni két etapban (12km, 6 km). Persze a hét eleji séták után visszatértem a napi 6-8 km-re. Állás :semmi. Felállok és fáj. Enyhült valamit, de nem szignifikáns. Járás: sokkal több, mint ami volt múlt héten (0-hoz viszonyítva minden sok), de lényegében napi max 50m a limit. Ülés: javul, hiszen már tudok ülni, de max. fél óra, 45 perc. Nem éri meg, mert utána fáj.

Kinézet: a külső sebek csodaszépen gyógyulnak a rengeteg aloe verának köszönhetően. Lassan már a hegek is leesnek mindenhonnan, így furcsa, hogy belül még ennyire nincsenek rendben a lágyrészek.

Közérzet: Volt már jobb is :-) Nem örülök annak, hogy nem tudom extrém módon siettetni a gyógyulást, de a sokat emlegetett 2-3 hónap helyett még mindig "csak" az első hónap végén vagyok. Csak hát nem akartam hinni a dokinak :-) De most például sokat dobott a hangulatomon a csütörtök esti koránybejelentés, hogy tárgyalnak az IMF-el, hiszen azonnal javultak az EUR-os hitelem kondíciói, és a tőzsde is a megfelelő irányba mozdult. De hát ennél a kormánynál (akit többek között én is hatalomra seggítettem) megtanultam nagyon hamar, hogy nyugtával kell dícsérni a napot, szóval itt még sok fordulat várható a történetben. Akár 1-2 órán belül is...

Hát itt tartunk. 10-kor kipostolok egy két durva képet. Ne evés közben nézegessétek :-)

Három hét telt el a műtét óta... Döbbenetesen gyorsan elment ez az idő. Szinte úgy érzem, hogy tegnap még ott feküdtem a műtőasztalon, annyira elevenek az élmények.

Hogy is áll a lábam? 

Egyre kevesebb bicegéssel tudok, nagyon óvatos, finom lépéseket megtenni. Kényelmes távolságok: ágy - wc, ágy - fürdőszoba, ágy - hűtőszekrény, ágy - tv, ágy - mikró :-)))

Ennél persze már nagyobb távot is bevettem, mert a héten egy nap kivételével napi kétszer bringáztam (szobai bicikli hiányában a rendessel), és a garázs kb. 10m oda és 10m vissza sétát jelent.

A bringázás egy nagyon jól mérhető tevékenység. És mint tudjuk measurement az már pedig jó és az bizony kell... Ezt tanultam a napi munkám során...

Az első nap ha jól emlékszem 2*80m majd 2*250m -t tudtam tekerni :-) Ez még gyalog se sok, de most már ott tartok, hogy napi 2*5km sík terepen tekerés megvan úgy, hogy a lábam a kezdeti éppenhogy körbeforog helyett rendesen körbeforog. Sőt már kifejezetten hiányolja a lábam ezt a fajta mozgást.

Furcsa, de ahogy nyáron, most is kiderült, hogy a gyaloglás sokkal jobban igénybe veszi/nyírja az izületeket, mint a biciklizés. Így mindenkit arra bíztatok, hogy ne járjon gyalog :-)) És persze vegyen részt a Critical Mass-en!

A seb a lábamon nagyon szépen gyógyul. Ahol rendesen össze volt fércelve, ott már a hegesedés éppen kezd lepörögni. Ahol pedig mélyebb volt a seb, ott is szép varras, tehát egy-két nap múlva leveszem a kötést.

Kedd óta a fáslizást is hanyagolom, mert rájöttem, hogy most már berizikózható, hogy belemenjen teljesen a vér, ha "felpattanok" így talán enyhül a zsibbadás és a fásli szorító ereje a nagy fájdalmak miatt már nem kell.

Reggelente már nem ébredek kínzó fájdalomra felállásnál. Érzem ugyan, de egyrészt megszoktam, másrészt már nem olyan rémesen erős az érzés.

Ezek voltak a jó hírek. Ami viszont még nagyon nem okés:

Szerdán vagány voltam és ültem 2-3 órát és picit (kb. 50m) sétáltam. Ennek eredménye az lett, hogy feldagadt ismét a lábam és este megint nem aludtam semmit a fájdalomtól, pulzálástól, továbbá állás közben csütrötökön megint nagyon fájt a lábam. (Egy példa: A lábam valahogy a mosogatást nagyon nem bírja. Két edény és már hasogat is, és le kell ülnöm. Szóval fájdalom, de Évi az, akire ebben a kérdésben most számíthatok... xD)

Így mint látható, a terhelhetőség kb. a nullával egyenlő :( Ez lehangoló.

Zsibbadás: ez a legzűrösebb terület. Bár többen is "megnyugtattak", hogy ez átszabás után "normális", de akkor is... A zsibbadás semennyire sem múlik. Szedek rá frontint, amit persze a körzeti doki nem írt fel, de azért hát izé. Szóval ezt ahogy mondtam megoldottuk... :-) Illetve nagy dózisban B vitamint. De leginkább semmi hatás. :( A seb közelében elviselhetetlen a zsibbadás, míg a másik "célterület" a sarkam és a lábfejem, ahogy korábban is írtam. A cipő viselése is elég kellemetlen, mert a cipő pont nyomja a zsibbadó részeket és egy fájdalmas érzést okoz :( Hát ezzel sokat nem lehet tenni. Meg kell várnom a nov. 22-t.

Érdekesség, hogy vágás van a térdhajlat felett is, mégis a hajlat felett egyáltalán nem zsibbad a lábam. Szóval ahogy azt korábban is gyanítottam az a szép keresztbe metszés tett rosszat az idegeknek a hajlat alatt.

Fájdalom: Ez ugyan rengeteget javult, és a hét eleji nyilalló, lángnyelvek eltűntek a lábamból, (ez a vágott seb okozta fájdalom volt), de a belső fájdalmak még megvannak, bár nem olyan intenzíven. Ahogy írtam, állásnál még sajnos fáj.

Hajlítás: Azt gondolom ezen az egy területen kéne beavatkozni egy kicsit. A hajlítás szöge a bringázás miatt már biztos legalább 100 talán 110 fok is van, de nem tudom kiegyenesítaeni a térdem. Hiányzik 3-4 fok. Ami jó minden olyan sporthoz, ahol a súlypontomat lejjebb kell helyezni (korcsolya, síelés, kosárlabda, soroljam? xDD stb.) De nem túl esztétikus, hogy nem állok egyenesen (meg gondolom hosszú távon amúgy sem okés). Ezt egyenlőre nem értem, mert sokat foglalkozok vele, hogy kiegyenesedjen, de sajnos az is benne van, hogy van egy minimális alapgyulladás a térdemen elöl, tehát egy kicsit még mindig dagadt és szerintem emiatt nem tudom kiegyenesíteni. Ehhez kéne a doki, hogy megmonjda a tutit, de hát az megint csak nov. 22. Csak kéne az a gyógytornász is. Lusta vagyok elintézni, mert hát ez vidéken nem olyan egyszerű :(

Hát itt tartunk. Javul, sokat javul, de a minimum 5-6 hét gyógyulási időnél jobbat tényleg nem tudok kihozni belőle :-) Bár ez a kezdeti, doki által prognosztizált 8-12 hét helyett még mindig pompás eredmény :-)

 A végére néhány kép: 

 Nos a hiúságomnak a legjobban az fáj, hogy eltűntek a lábizmaim. Ezt minden nap legalább kétszer elmondom magamnak, ami persze nem segít, de én úgy szerettem őket :-))) Újakat kell majd faragni :-)

:-))

Újabb (agy) sérültek kerültek elő :-)

 Elég sok fáslit sikerült megmenteni a kórházból :-) Kizárólag a sérülés megfelelő kezelése érdekében :-)

És a legveszélyesebb kép :-)

Átkötöttük, ez tűnt jó megoldásnak :-)

 A zsibbadás eléggé elviselhetetlen, konkrétan nagyon. Szerencsére találtunk itthon frontine-t :-) így a kórházban ennek a problémának az ellensúlyozására beállított mennyiséget betolom még pár napig, aztán jövő héten konzultálok a háziorvossal, hogy hogyan tovább.... Fél évig nem kéne gyógyszereken élni...

Csak van esemény, még ha kicsi is :-)

Műtét után 3 hétre, azaz nov. 22-re mondta a Doki, hogy menjek vissza kontrollra. Felhívtam a kórházat. Kb. 3 (!!) perc csengetés után felvették, majd kapcsoltak a megfelelő helyre.

"Kézcsókom Doktor úrhoz szeretnék időpontot"

"Rendben, taj számot kérem" - bediktálom

"Akkor Január 10! Viszhall!"

"ÁLLJ, ÁLLJ, ÁLLJ! Kézcsókom, mit tetszett mondani? " - pedig már edzett vagyok, de egy pillanatra lefreezeltem.

"Január 10!"

"De mondom kontroll! Doktor úr 3 hetet mondott. Nov. 22-re kérek időpontot!"

"Hmmm.. az is tele van.. Mint a többi.... De akkor ideírom. Időpontot nem tudok adni, majd valami lesz!"

:-) A szokásos, de legalább ott a nevem a listán :-)

Státusz:

- a térdemet nem tudom teljesen egyenesbe kinyújtani. Ez a mozgástér akár egy nap alatt is képes beszűkülni :(

- behajlítás egyre jobbaan megy. szerintem önállóan is megvan már a 90 fok

- folyamatosan fáj, mivel itthon vagyok egy ingerszegény környzeteben, így többet tudok a lábamra figyelni. Érezhetően jobban fáj és iszonyatosan zsibbad az egész :(

- és persze ott vannak a nyilalások, és a viszketés. Nem a seb, hanem az egész lábszáram viszket. Gondolom az állandó fáslizás miatt. De ha nincs rajta fásli, akkor lényegében nem tduok felállni. Az valahogy egyben tartja a belsőségeket :DDDD

- aludni itthon sem alszom, szóval nem csak az öregemberek miatt nem aludtam :( Mondjuk háton nem kényelmes, forgólódás, meg oldalt fekvés pedig fájdalommal jár.

- a közérzetem remélem pár nap alatt javulni fog, mert az továbbra is csapnivaló. Csak percekre érzem, hogy okés lennék :(. Ehhez jobb idő, kevesebb fájdalom és valami szignifikáns javulás szükséges... Hmmmm.. Nem egyszerű...

- dokihoz 3 hét múlva kell visszamennem kontrollra, addig sok instrukciót nem kaptam. Hasiszuri, fekvés, állandó lábmozgatás, semmi terhelés :(

Megnéztem, hogy nyáron az arthroscope után ez idő tájt milyen volt az állapotom. Nos 12 nappal a műtét után nem sokkal volt jobb a helyzet, mint most. Mármint gyulladt volt a térdem és nem hajlott jobban, kb. annyira, mint most. Bár annyi különbség van, hogy akkoriban tudtam már sétálni vele, ami most még abszolút felejtős. Erőteljesen felejtős, hiszen csak fáslival és csak a szükséges mozgás megy állva a fájdalom miatt. De dokibácsi ezt a műtétet ugye sokkal komolyabbnak titulálta, tehát azt lehet mondani, hogy jól fejlődök. Ennek ellenére az örök elégedetlen ismét megszólal belőlem :-) KEVÉS!

A BLOG FOLYTATÁSA: mivel itthon konkrétan SEMMI nem történik velem, így szomorú, de vagy elkezdek arról írni, hogy mit ebédeltem, milyen filmet néztem, hogy aludtam délután, vagy nem írok. Furcsa, mert eddig is sokat írtam ezekről, de azért minden nap történt valami érdekes, vicces, vagy váratlan ezek mellett.

Hát itt nem fog :-) Továbbá ez a blog azért a PVNSről és az a körüli mizériáról szól, nem arról, hogy mit csinálok a hétköznapokban, szóval jóval ritkábban fogok jelentkezni. Köszi mindenkinek mindent!

Maradt az egyszer fent, egyszer lent. Tegnap nagyon jó kedvem volt. Naná, hiszen végre megszabadultam a nyugdíjas flottától. Szóval az nem volt kérdés.

De ma itthon simán olyan kedvem volt, mint amilyen az időjárás volt. Szar...

A lábam nem hajlik és továbbra is folyamatosan fáj. Ráadásul a varrat kiszedésével és a hegesedés folyamatában új fájdalom jött. Nem csak az állandó gyulladásos "tompa",  a műtéti "mély" fájdalom, hanem a felszínen is megjelent az "éles" fájdalom. Ma pl. felálltam, véletlenül ledobtam a mobilom és automatikusan lehajoltam érte...

Azaz megpróbáltam :-) Hasító fájdalom volt a jutalma :-)

De sajnos a térdem dagi. Pedig egész sokat jegeltem. Ennek ellenére fel van dagadva elöl és fáj :( Hmmm.. ki érti ezt? 

Ezt magyarázza meg nekem valaki...

Kb. Day 9-en tűnt fel, de Day 10-től kezdve biztosan jelen van. A műtőtt lábam ugye zsibbad. kb. lábközéptől térd alattig, ezt tudjuk. Ha megfogom, akkor olyan "érzem is, meg nem is", hogy fogom a lábam, de egyértelműen intenzíven zsibbad. Olyan kellemetlen érzés az egész, de még pont elviselhető.

Viszont pár napja elkezdett fájni a sarkam. Az érzés pontosan olyan, mintha új cipőt hordtam volna az elmúlt napokban és egy vízhólyag keletkezett volna a sarkamon, ami egy-két nap után kiszakadt és most fáj a seb. (érzés megvan?!).

Na az érdekesség az, hogy a sarkamon konkrétan nincs semmi és semmi baja nincsen, mégis amikor leteszem a lábam, akkor olyan, mintha a vízhólyagra tenném le  a lábam.

@Julcsibá: Te értesz az ilyenekhez. Mi lehet ez? Tudom, ez a fantom érzés, de hát tényleg nem volt már régóta vízhólyagom :)