Pont én vagyok az az egy az egymillióból-PVNS

Friss topikok

Linkblog

07:48 - munka

2011.08.02. 09:42 AtoM

spuri be munkába. Ha csak egy óra, de akkor is egy óra. El lehet intézni néhány dolgot. Átgurultam azt a komoly 450 métert és már fent is voltam az irodában. Beszéltem egy két kollégával, lerendeztem egy két mélt, aztán ennyi.

 

 

07:36. - bejelentkezés

2011.08.02. 09:31 AtoM

7.36 eljött az én időm. Szinte elsőként érkezek a kórházba, mármint az ambulanciára, hiszen fent a szobákban, már javában rágcsálják a kiosztott reggeliket a jobb sorsra érdemesek, de az a minimum, hogy már láttak egy két nővérkét, esetleg orvost is!

Szóval odaállok az ablakhoz, sor rém lassan megy, de higgadt vagyok. Tudom, hogy itt még nincs izgalom. Így a pulzus sem megy 40/perc fölé. Hát igen, nem hibába. Sportszív ez a javából. Csupa erő, csupa izom, minden reggel tejet iszom... MOndták gyermekkoromban, amit meg is fogadtam, hiszen életemben több hektoliter tejszerű fehér italt ittam, amire az volt írva, hogy tej 1,5%, bár ki tudja, hogy valójában mi volt benne.

 

Szóval sorban álldigálok, majd 5 perc és sorra kerülök.

"Keziccsókolom! Van beutalóm, de nincs időpontomdeadiszpécseraszonta, hogymindenrenbenleszbecsszóra, tesssékbeengednidoktorbácsihozkéremalássanugyanmálegyenszíves, hogy élek, meg miegymás"

Ez hatott. A Néni a kezemben volt. Kontrolláltam az eseményeket.

Hurrá! Ez kell ide!

Ő is elnézést kért, hogy még él, aztán felvett a listára. A LISTÁRA! Arra a listára, ahová nem kaptam időpontot, de ugye mondták, hogy jöjjek, oszt lesz majd valahogy. Ugye ez volt az egyetlen pulzuszámnövelő itt reggel, hogy időpont nélkül jönni ide.

Az BEVÁLLALÓS! a javából!

Na szóval:

"TEssék leülni, de azért figyeljen rá, hogy listáról szólítják az embereket, és Ön nincs a listán, csak a gépben (!?"+!"!+"), így mindenképpen szóljon az asszisztensnek".

REMEK! Tudtam, hogy itt is szükség lesz a kemény, határozott fellépésemre :-))

"Keziccsókoloménkérekelnézést! Mikortól van rendelés? "

"Hát dokibácsi néha már 9kor leér az osztályról"

Zsír. Pedig már tudnom kellett volna. De nem gond én ráérek. Ezt a napot a szent helynek szenteltem.

Nademiiccsinájjunk addig?

 

 

twitter kőne

2011.08.02. 09:26 AtoM

na jah, erre most az lenne az idális, de kit érdekel

Kontroll vizsgálat - PVNS arthroscope után - eltelt 40 nap...

2011.08.02. 09:25 AtoM

Juhljuhurrá hiphopdejó :-)

 

Újra itt... A kórházban :-) Sweet second home. Ahol új erőre kapok, ahol újraértékelhetem az életet, ahol jól meggyógyítanak, hogy tudjak, biciklizni, kosarazni, síelni :-))

 

ONLINE közvetítés a kontrollról! Ezt ne hagyd ki! Check this out!!!

 

egy időre eltűnök

2011.07.19. 21:51 AtoM

mint az észrevehető volt, az elmúlt napokban már nem voltam olyan intenzív, hiszen nem volt miről írni. Így gyanítom, hogy a következő jelentkezés aug. 2-a után a következő kontroll után lesz. Akkor ismét friss hírekkel szolgálhatok.

jóccakát :-))

Day 32 - négy héttel a műtét után...

2011.07.19. 21:33 AtoM

4 héttel vagyok a műtét után :-) Tegnap még kicsit elégedetlen voltam, de hirtelen mára ez már el is múlt :-)))

Nézzük csak miért: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mind a látvány, mind az érzés egyre jobb.

Ma reggelre tulajdonképpen rájöttem, hogy (szinte) fájdalommentesen be tudom (szinte) teljesen hajlítani a lábam!!!!! Ez kindersurprise :-) Mondjuk tegnap este megint rendesen tornáztattam, nem úgy, mint az elmúlt napokban (ahogy szoktam (nem) szoktam) :-)

Továbbá ugyan ülésnél még elég gyorsan elkezd kvázi begadagni és hasogatni, de minden más pozíció, már egész jó, ÉS ma felmentem 4 emeletet lépcsőn, kvázi teljes terheléssel és először éreztem azt, amit régen. Hogy úgy "bedurran" a combizom.

1, van minek bedurrani

2, megvan az érzés, hgoy dolgozik az izom :-))

Hát ez több, mint remek.

Szóval elégedett vagyok.

Hogy sikerült ezt elérni? 

Az elmúlt két hétben sem adtam fel a sportolást, mozgást. Heti átlag 5 napon bringáztam, hol többet, hol kevesebbet, de minimum fél órákat tekertem. Persze nem hegyen völgyön, de azért folyamatosan mozgattam, tekertem vele. Természetesen a vége mindig némi fájdalom és "biztos ez kellett?" érzés volt.

Ezen felül fogyózok. Ami szintén jót tesz a közérzetemnek. Furcsa, de tényleg. Fáj, hogy nem tudok annyit zabálni, de jó látni, hogy a kitűzött cél felé haladok. A 91 kg-ról lementem 85 köré. Ez 6 kiló 4 hét alatt. Szerintem remek teljesítmény és talán nem is túl egészségtelen. Mondjuk ha levesszük a kezdeti 3-4 kg. víz, meg ki tudja minek az eltűnését, akkor is legalább 2 kg izom/zsír ment le. Amiből biztos több a zsír, mert jobban nézek ki, mint korábban. Bruháháááááá.....

Hát igen néha kell a pozitív visszacsatolás :-) Elégedett vagyok a teljesítménnyel!

Üzenem minden fogyókúrázónak, hogy a fogyi ugyan olyan, mint a cigiről leszokás. Dettó ugyan az. A titka, hogy az első két-három hétben kell kibírni és ellenállni a csábításnak, és nem szabad feledni, hogy UNALOMBÓL nem eszünk!!! (és persze nem cigizünk). Ha ez az egy szabály megy, akkor minden zsírsirály.

 

Szóval taposom a right tracket és ez most jó. :-) Gyerekek is nagyon jól vannak, nagyon élvezik a sporttábort, hát még én, hogy 3 hétig itt vannak :-) Mennyei az érzés :-)

 

Csókolok mindenkit :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

PVNS - a tünetek, diagnosztizálás

2011.07.07. 07:08 AtoM

Kedves Olvasók,

röviden összefoglalom, hogy nálam hogy is jelentkezett ez a betegség.

 

Azt lehet mondani, hogy minden előzetes nélkül jelent meg. :-) Talán már van 5 (6?) éve is, hogy először fogta magát a térdem és begyulladt. Semmit nem csinált, csak egyszerűen feldagadt. Nem értettem a dolgot, akkoriban nem volt időm sportolni sem a gyerekek miatt, túleröltetésről tehát nem volt szó. Abszolút semmi.

De ahogy jött, úgy  pár nap után el is múlt.

Aztán 1-2 hónap múlva megint visszajött, kb. 1-2 napra.

Gyanakodtam arra, hogy akkoriban váltottunk autót, és talán máshogy ülök és sokat vezetek ezért van, aztán később gyanakodtam arra, hogy a fogaim miatt. Azokat is úgy, ahogy megcsináltattam, de semmi változás.

Periodikusan évente 2-3 alkalommal begyulladt a jobb térdem.

Így kikötöttem a rheumán. Vizsgálgatták, nézegették. Az évek során többször röntgenezték, ultrahangozták, de semmi. Fizikóterápia, gyulladáscsökkentő gyógyszer de semmi. Hozzáteszem én sem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel ugye én "sérthetetlen" vagyok és velem nagy baj nem történhet.... Azaz nem járkáltam a annyira az orvosok nyakára.

Aztán elérkeztünk a mába, aholis már van időm sportolni, ergo sokkal több terhelést kap a térdem. Rendszeres kosármeccsek után egyre-egyre gyakrabban dagadt és most már fájt a térdem, majd egyszercsak begyullladt a szokásos módon. De elmúlt pár nap után, ahogy szokott.

De a következő heti meccs után ismét begyulladt. Viszont most már cipó nagyságúra, és úgy, hogy rálépni sem tudtam. Kikötöttünk az ügyeleten. Tű irány be a térdbe, folyadék leszív és kidob a kukába... Ez is hiba volt, hogy nem vizsgálták meg, de ügyeleten nem elemezgetnek. Ott csak tüzet oltanak. Ők tartották a protokollt. Nem hibáztatom őket.

Hát ennyi. Nem sok.

Semmi, de semmi más előzmény, csak annyi hogy elkezdett begyulladni rendszeresen. Ilyenkor felvizesedett lényegében az egész térd, megkeményedett és napokig úgy maradt, majd ahogy jött, el is ment.

A megoldást egyedül a radiológiai (MR) vizsgálat jelentette, amire sajnos sokat (éveket) vártam/vártunk az orvosokkal, mivel "drága" (mihez képest?) vizsgálat. És persze az is benne volt, hogy én sem eröltettem annyira, mert nem zavart eléggé. Évi néhány napot bárki kibír :( Lusta voltam, de ott egyértelműen kimutatták, hogy vagy PVNS vagy csontrák.

Hujujjjuj. De klassz 1 hetem volt, mire azt mondták, hogy ez 99% eséllyel nem rák, hanem PVNS. Azon a héten nagyon keveset aludtam.....

Jelenleg a szövettani eredmények még nem jöttek meg, de a dokik nagyon bizonygatták, hogy ez PVNS, így furcsa, de nagyon örülök neki, hogy PVNS-em van, pedig ez nem egy "jó" betegség, hiszen 50%-os eséllyel kiújul. Ami azért valljuk meg, nem kevés....

Day 15 - 12 nappal a műtét után - PVNS arthroscope

2011.07.04. 19:28 AtoM

Ma újabb "kötözés" volt. Nézzük hogy is néz ki a térd 12 nappal a műtét után: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nehéz nem észrevenni a javulást. A dagadás már sokkal kisebb, kezd térd formát felvenni. Viszont nagyon érdekes a műszer "beeresztési " részeknél a térdem. Olyan... Hmmm.. Púpos. Próbáltam lefotózni, ami persze nem akarja azt visszaadni, amit mutatni szeretnék, de azért még így is látszik, hogy a jobb térdemnél ott van az a szép púp a sebeknél.

 

Majd elmúlik :-) Most "megszellőztetem" :-) a sebet, aztán kap egy újabb szép takarófóliát egészen pontosan szerdáig, amikor is elmegyek varratszedésre és kiszedik ezeket az édes fekete madzagocskákat a lábamból, aztán bevonulok dolgozni, mert a nemzet.

 

Amúgy elégedetlen vagyok a javulással, ugyanis pontosan úgy halad a rehabilitáció, ahogy azt a doki mondta.... 2-3 hét :(

Már nem fáj annyira, de még mindig.

Már nem annyira dagadt, de azért még dagadt.

Már egész jól hajlik, de azért mégsem hajlik olyan nagyon.

Tudok már ülni vele, de nem sokat :(

 

Szóval javulgat, javulgat, de azért még nem az igazi. Ma délelőtt, meg délután is rávetettem magam a biciklire (nem szoba). Arra gondoltam, hogy most már menni fog. Nos az első pár méter borzalmas volt. Lényegében nem hajlott be annyira a térdem, hogy körbe tudjam forgattatni a pedállal a lábamat :-) Így ha nem is recsegős, ropogós, de mindenesetre nem túl kellemes érzés volt.

Aztán jött a (titkon várt) csoda. Néhány fordulat után egyre-egyre olajozottabban forgott körbe a lábam. És azt kell mondjam, hogy az izület és az izmok bőven több terhelést is bírtak volna, mint amennyit rá mertem tenni. Néha, néha fájt, de miután leszálltam a bringáról, legalább 10-15%-al jobban be tudtam hajlítani, mint előtte.

Szóval lassan kezdem érteni, hogy mit jelent az, hogy pihentessem, de tornáztassam is egyben. Így délután is tekertem egy rövidet. És holnap is megpróbálok legalább 3* elmenni bringázni, ha nem esik az eső, mert nagyon-nagyon jót tett neki. Hurrá :-))

 

Day 12 - 9 nappal a műtét után

2011.07.01. 12:14 AtoM

El sem hiszem, már 9 napja volt a műtét. Tegnap este lecseréltem a kötést. Íme, itt tartok:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végre rájöttem, hogy miért fáj a combom külső széle, jóval a műtéti terület felett. Sajnos az arthroscope egyik lábát ott eresztették be, egészen fent. És az ottani izmok, meg miegymás igencsak megsinylette az ottani "törődést". De legalább így tiszta sor, hogy mi fáj. Remélem semmi nem lett ott elnyesve :-)

A képen még jól látható, hogy a térd feletti rész nagyon fel van dagadva. Hát az még idő, hogy az onnan eltűnjön. Leginkább ugye ennek köszönhető, hogy 90fokos behajlítás fölé nem nagyon megy a térdem és még jelenleg is nehezemre esik 5 percnél tovább egy székben ülni :(

És a végére a Julcsinak a napi csemege (bár ez inkább hasonlít egy elcseszett alsógatya reklámra :-)):

 

 

Napi szar (18)

2011.06.29. 21:42 AtoM

Arra gondoltam ismét kedveskedek néhány fotóval. Nem akarom túlkommentezni :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Akinek ez nem lett volna elég, annak itt egy link az igazi napi szarról :-)

http://www.napiszar.hu/showPost/Romaiak_tancikalnak_-_nagyon_komoly_

Igen, igen, igen.....

 

 

 

Egy újabb kórházi kellék bemutatása - A kórlap

2011.06.29. 15:17 AtoM

 Íme egy kórlap. Egészen pontosan ez az enyém:

 

Amire jó: 

- fent vannak rajta a személyes adatok: megállapítható, hogy éppen kin folynak a kísérletek :-)

- fent vannak a dátumok, külön jelöléssel a hétvége: beteg számára nagyon fontos, mivel két nap után már nem tudod, hogy merre van észak meg dél. De persze azt sem, hogy kedd, vagy vasárnap van-e.... Furcsa...

- látszik, hogy van-e gyógyszerérzékenységed (tudományos nevén: CAVE :-)) - ez jó, hisz tudják, hogy ha rossz kisfiú vagy, akkor miből kell többet keverni az infúzióba. A hatás nem marad el...

- van egy remek lázgörbe rajta, ami tükrözi, hogy adott napokon mennyi volt a hőmérsékleted - ennek egyetlen gyengéje, amit tapasztaltam, hogy sokszor kvantitatív módszerekkel történt a hőmérséklet megállapítása. Azaz mérés nem volt, de valahogy érték az minden napra jutott :-) Először nem hittem, de aztán rájöttem, hogy IGENIS a lázat 1-2 méteres távolságból remekül lehet becsülni. Congrat!

- rajta van, hogy előző este milyen gyógyszert kaptál, illetve milyen gyógyszert kell szedned - ezen adatok alapján nekem nem sikerült megoldani elsőre, hogy a 3. nap is ugyan azt a gyógyszert kapjam, mint a másodikon. Tehát látszólag ez a "useless feature" ezen a papíron. (M. bá'-nak pedig ez alapján nem adtak 5 napig valami gyógyszert. Pedig becsszó minden este megnézte valaki a lapot és mégis....). Sztem pont az nem nézett rá, akinek ez dolga lett volna.

- tartalmazza a hmmmm.... (nevezzük ennek) ürítési szokásainkat. - Ez is izgalmas adat volt, mert nem az szerepelt rajta, amit én bemondtam. Gondolom ezt is mások jobban meg tudták figyelni, mint én testközelből... :-)

 -szerepel rajta a sebből lecsapolt vér mennyisége. - Ez az adat érdekes volt, mivel belőlem pont az ellenkező hatást váltotta ki az adott érték, mint a dokikból. Én amikor megláttam az első nap után, hogy 150ml, akkor megijedtem, hogy el fogok vérezni, míg a dokik ránéztek és csak annyit mondtak a viziten, hogy "Kevés!"... Hmm.. Ízlések és pofonok :-)

 

Összességében, voltak apróbb furcsaságok a kórlap menedzsmenttel kapcsolatban, de amúgy továbbra is azt kell mondjam, hogy imádom ezt a kórházat és az ott dolgozókat. A látszólagos hiányos (és persze eltúlzottan rossznak feltüntetett) körülmények ellenére kiváló munkát végeznek.

 

PVNS rulez!

Az edzőgépem

2011.06.29. 14:58 AtoM

Így nézett ki a cucc, ami hajlítgatta a lábamat. A szerkentyű arra jó, hogy lényegében terhelés nélkül mozgassa az izületet. Akár órákon keresztül is. Beleteszed okosan a lábad, beállítod, hgoy mennyi legyen az extensio (kifejlé hajlítás) szöge, meg a flexió (befelé hajlítás) szöge, belököd a tempót és már mehet is.

3 napig használtam, a fejlődés töretlen volt: 

67 fok

76 fok

85 fok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Synovectomia - egy kis áltudományosság (18) - második fejezet

2011.06.28. 12:47 AtoM

szar ez a qvva blogg. nem akarja egyben kezelni a cikkemet, így most kettőbe kellett szedni, ami természetesen ront az olvashatóságon és a dramaturgián.. ehh... Szóval kérek mindenkit, hogy először az ELSŐ fejezetet olvassa, majd utána térjen át ide a második fejezetre.

 

Szóval a folytatás (csak úgy érted, ha már előtte olvastad az első fejezetet :-): 

Tehát az előző post utolsó képének magyarázata.

Mint jól látható a két csont igencsak távol áll egymástól. Azaz itt normális esetben szintén minimális résnek kéne lennie.

De nem így van. Ott a vastag burza. (khm. érdemes figyelni az apró szakmai nüanszokra... burza..)

A PVNS, mint kiderült egy tumor fajta, ami csak úgy nő. Normális esetben nem is okoz a felesleges terjeszkedésen felül egyéb komoly károkat (csak a többi szövetnek nem hagy teret a testben és csak ecetes ollóval lehet rajta segíteni :-), de van amikor talán mégis.

Íme:

 

A felső combcsonton kiválóan látható egy fekete hmmm. kör. Nah az egy lik. Kb. 1 forintos nagyságú, vagy valamivel kisebb. Az kérem lehet, hogy a pvns nagy étvágyának, vagy egy gyermekkori cisztának köszönhető. Jelenleg abba a likba PVNS költözött éd ott ugye értelemszerűen nem tud egyszerre csont is lenni (eredeti elképzelés) és PVNS (parazita).

Pár hónap és okosabbak leszünk, hogy az ott így jól van-e, vagy sem. Egyenlőre ez így "természetellenes".

Hát ennyi. Kb. ez az egész most így néz ki, annyi különbséggel, hogy elölről (és belülről) a doktorbácsik szépen megborotválták a térdemet. Azaz úgy is fogalmazhatnék, hogy elölről sikeresen ledörzskefézték a csonthártyát és egyéb területeket.

Amúgy én ezt a mostani műtétet ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor valaki "új" krumpliból kíván krumplipürét készíteni, és meg szeretné hámozni a krumplit. Ugye az kicsit más. Fogja a krumplit, bemártja vízbe, majd egy késsel szépen lekapargatja a krumpli héját. Néhe bele,bele vágva, de alapvetően egész szépen dolgozva. Nah kb. ugyan ez történthetett az én térdemben is.

Meghámozták belülről.

 

A  végére hagytam az igazi csemegét. Sajnos az elmúlt időben felfedeztem, hogy egyre több természetfeletti jelenség történik itt Délegyházán. É. már segítségül hívta a szimbólumokat is, hogy a rontást levegye a házról, de attól tartok nagyobb a baj. Az ördög köztünk él....

A kép címe: "Szellem költözött a térdembe"

 

 

Utóirat : természetesen senki se ebből az okfejtésből próbáljon doktori disszertációt írni. Gyanítom vannak benne baromságok. De hát manapság már mindenki ért mindenhez, így megengedhetem magamnak...

 

 

Synovectomia - egy kis áltudományosság (18) - első fejezet

2011.06.28. 12:46 AtoM

Úgy gondoltam, most kedveskedek az olvasóimnak néhány (ál) tudományos fejtegetéssel és képpel. Az MR eredményeimet fogom veletek megosztani!

Az első képen még távlati perspektívából személéhetjük egy (az orvosok elmondása szerint) "Kp. fejlett és táplált fiatal ffibeteg" jobb térdét. A kép vagy bal, vagy jobb oldalról készült :-)

 

 

Ez még így okés is. A második képen már jócskán látszik, hogy hol a gigszi. Természetesen csak azoknak, akik értenek hozzá. Én (már) értek a PVNS térdben történő diagnosztizálására, így bátran mondom ez a térd előrehaladott synovia burjánzással bír, amit bizony valljuk meg, kizárólag két lépésben lehet meggyógyítani. Először arthroscope segítségével egy Shaver fejjel lehet kiválóan a térd elülső részét megtakarítani. Majd ezt követően meg kell nyitni a térd hátsó részét és akkor elvégezhető a synovectomia.

 

 

 A kép értelmezéséhez egy kis segítség:  A jobb tér bal oldali fotója látható. Alul a lábszárcsont, feljebb a combcsont (hűha, tud még valaki követni?....) bal oldalt középen látható még egy csont szerűség az leginkább egy térdkalácsra hajaz. Namármost normál esetben az a térdkalács szinte hozzáér a synovumhoz, de itt nem. Mint látható van közte valami sötét izé. Na az már csak volt...

És ha jobban megnézzük, akkor a térd hátulsó részében van csak az igazi izgalom, a két csont mögött látható sötét "felhő"... Na az mind nem oda tartozik. Ott az inaknak, izomknak kéne feszülni, ehelyett odanött egy barnás sárgás pigmentált villonodularis synovitis.

Az előzőhöz hasonló kép (csak nektek): 

 

A térd mögött itt is kiválóan látható az a rengeteg sötétebb felhőcske. Na abból semmi, de semmi sem oda tartozik (hivatalosan).

Egy igazán remek fotó következik egy másik nézetből:

 

 

Ne hagyd abba az olvasást! Ennek a témának van egy izgalmas második fejezete is!!

 

Day 9 - Sweet home

2011.06.28. 10:10 AtoM

Csak összejött :-) Este 5 után sikerült kiszabadulni a börtönből.

Újra itthon. Beléptem a lakásba és egyből a megszokott, lelkemnek kedves látvány fogadott.

Balra a mosogató tele az egy hete ott gyűlő mosogatatlan edényekkel, hiszen É. hétközben nálam volt a kórházban, nem itthon.

Szemben látom szárad a mosott ruha, talán már száraz is. Hurrá jobb oldalt a fürdőben  álló újabb adagot lesz majd hova kiteregetni.... Legalább lesz lábedzés, hogy kimenjek a mosógépig meg vissza a szennyessel. Ahogy a doki kérte "Szigorú pihentetés!"

Ránézek az asztalra. A haverok, ismerősök notebookjai hegyekben állnak, arra várva, hogy majd valaki lementi és esetleg megcsinája őket. De jó, hogy ez is megvárt.

Felmegyek az emeletre, jó látni, hogy a halak nem haltak éhen. É. gondos gazdájuk volt etette őket rendesen... Így holnap jöhet az akvárium nagytakarítása. Legalább a lépcsőzést is megkapja a térdem, amire felhívta a doki a figyelmem "Csak semmi lépcsőzés!!".

Leülök megnézni az emileket, céges postaláda tele. Szaftosabbnál szaftosabb feladatokkal. Minden halad úgy ahogy azelőtt. No stress.

Milyen jó is lesz holnaptól itthon lábadozni, hiszen végre nincs társaságom, akikkel olyan jókat beszélgettem, nincs kedves nővérke, aki behozza a reggelit, ebédet. Majd most itthon ráérek gondolkozni, meg főzőcskézni :-) Sweet kórház, sweet kórház... Sose gondoltam volna, hogy egyszer még megsiratlak ....

Nah ja, ahogy Virág elvtárs is mondta, "A nemzetközi helyzet és az osztályharc egyre fokozódik". Szóval valahogy fel kell itthon találni magam, nincs mese :-)))

Day 8 - Zöld jelzés. Zöld jelzés?

2011.06.27. 14:54 AtoM

Fáj a fejem.

Miért? 

A sok gond....

Reggel dokibácsi megnyomogatta, megtapogatta a térdemet. Kérdezte, hogy tudom-e már mozgatni. Elárultam neki, hogy tegnap kétszer megkerültem az egész kórháztömböt.

Visszakérdezett : "Bottal?"

"Nem, a saját lábamon...."

Hűha, akkor mehet haza.... - mondá a szaki!

Hurrá! Megörültem egyből. Még vizit alatt sms É.-nek, hgoy jöhet értem. De azért még várjon, hogy szóljak. É. lemondja az összes délutáni programját. Sínen vagyunk. Kilépnek a vizitről én már pattanok a szekrényhez, feltépem, cuccaim repülnek kifelé:

SZABADSÁÁÁG!!

Pakolok össze ezerrel, semmi ne maradjon. Mindenem ami van elosztogatom. Megmaradt 3 banán, nyitott kekszek, nyitott mogyoró, saját termésű sárgabarack, mindent adtam a szobatársaknak örömömben, amit csak tudtam....

7.18kor visszahuppantam a székre és vártam.

Eltelt 1 óra.

Aztán eltelt még 1.

Már 9.18 volt.

Aztán várok tovább és már 11 óra van. MÉg csak rám se néztek. Ülök a cuccaim tetején és semmi. Megkérdezem nővérkét, hgy mi a pálya, kiderül, hogy ő bizony arról nem tud, hogy megyek haza... hmmm...

Visszamásztam az ágyamra...És elgondolkoztam, hogy most kicsit rutintalan voltam. Pedig egy hét alatt sokat fejlődtem, de nem eleget.

Türelem. Ezt a fogalmat nem elég érteni, tudni is kell.

Aztán megebédeltünk. Még mindig itt, közösen a jó hangulatú társasággal.

Közben újból zaklattam a nővérkét. Megegyezetünk abban, hogy 3-4 előtt esélyem sincs a hazamenetelre, hiszen a doki műt.

Most három óra van... És csak várok...

De nem adom fel, hiszen egyszer úgyis megkapom a zöld jelzést....

 

Buci -e vagy?

2011.06.26. 14:17 AtoM

Hja kérem. A téma abszolút aktuális. Hét elején azt vártuk, hogy jól bekasztlizzák, aztán kiderült, hogy ez mégsem jön össze...

Stohl Buci... Tudom, hogy sok helyen, sokan megosztották, oszthatták már a véleményüket erről, de muszáj nekem is kiírni magamból a felháborodásomat.

Nem tudom mi számít gyűlöletkeltésnek, meg mit enged meg a szólásszabadság joga így előre szólok, hogy senkit nem arra buzdítok, hogy gyűlölje a Bucit, vagy bármit is tegyen vele, de azért a gyomrom felfordul ha hallok felőle. Nem vagyok az a típusú ember, akinek ha szar, akkor ezt kívánja másnak is, csak hogy neki se legyen jó, mert nekem nem szar, de azért igenis szeretném ha a Buci megkapná azt amit megérdemel.

Persze most azon megy a filozófálgatás, hogy mit érdemel meg?!

Na de kérem, egyszer már ittasan rommá vert egy kocsit, majd ezt követően ittasan és bedrogozva legázol néhány embert, aztán rá akarja kenni másra, mikor rájön, hogy húha, nagy a baj. Aztán előadja a nagy halált, hogy márpedig ő megbánta és most aztán ő meg akar bűnhődni, és a "nemzet hőseként" fog bevonulni a börtönbe, akármit is osszanak rá. Tisztára mint anno a Viszkis. Azt is Robin Hoodként tisztelték néhányan, miközben a mi pénzünket lopta ki a bankból és ment belőle a  Bahamákra nyaralni. Röhej.

Na és akkor mi történik? Mi lesz a saját magát nemzet hősének aposztrófáló férfi(?)ból? Amint megkapja a büntit, rájön, hogy neki van pénze, meg kapcsolatrendszere, meg leginkább reklámértéke, így megbíz egy jó ügyvédet, hogy kimossa a szarból. Abból a szarból, amit igenis elkövetett.

Visszaesőként ittasan vezet és komoly sérülést okózó közúti balesetet okoz. Tehát bizonyítottan leszarta, hogy korábban mi volt és ugyan így legközelebb is megy és lerombol valakit. Az én gyerekeimet, vagy engem? Mit keres ez az utakon egyáltalán? 

 

És akkor bebújunk ügyvéd bácsi szoknyája mögé és többek között ELJÁRÁSI HIBÁRA (!!!) hivatkozva elkezdjük elölről a dolgot, hátha kiderül, hogy a Bíróság tévedett. HE??? Persze, vannak bizonyos alapjogok, amik megilletik, de egy becsületes, tisztességes ember valóban így csinálja? Ez mármint hogy nem tájékoztatták,  SZÁMSZERŰEN csökkenti a kiróható büntetés mértékét? Tökre nem értem. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Magyarázza már el ezt nekem valaki!

Ha meg tudjuk, hogy nem változtat a dolgon, akkor minek fogyasztjuk az emberek, az adófizetők pénzét feleslegesen?

 

Aztán mit látok? Egy Alföldi Róbert kaliberű ember képes bemenni a tárgyalásra és (látszólag) támogatni a Bucit, hogy "szegény Buci". Bazmeg, bazmeg... Remélem csak azért volt ott, mert tisztességes főnökként érdeklődött, hogy mi lesz a beosztottjával és nem azért, mert ő is sokallta a kiosztott büntetést. Tökre sajnálom, hogy az Alföldi Róbert ehhez egyáltalán az arcát adja, mert tényleg sokra tartom, meg biztos a Buci is jó színész, csak nekem ripacs, de ha legázolsz embereket, akkor azért mert ismert vagy még ugyan úgy jár a bünti. Vagy akkor éljünk anarchiában és ne hívjuk jogállamnak az egészet. Azt a szerencsétlen Császár Elődöt is kimosták, pedig megölt egy embert. Persze a részleteket nem ismerem (ott sem), de a tény akkor is tény marad. Embert ölt drogosan.

 

Hát nem vicc? Felháborító! Csukják le a francba és mellékbüntetésként vegyék el örökre a jogosítványát, hogy még véletlenül se tudjon másokat veszélyeztetni.

 

Zárójelben jegyzem meg, hogy egy ilyen visszaesőnek hogy van fegyvertartási engedélye? Zámbó Dzsimmee nem pont így kaszálta le a saját fejét? Belőve, bepiázva, bedrogozva? Az ilyen hogy kapja meg az engedélyt? 

Jah és nem mellékesen a börtöni költségeit pedig dolgozza le, mert én azért nem akarok fizetni, hogy ő tévézget egy vagy két k***a évig a kóterban.

Neked mi a véleményed?

Day 6 - döglött a buli

2011.06.25. 13:36 AtoM

Nem aggódok, de azér' mégiscsak....

Döglött a buli. Már tudom, hogy mikor és ki hozza a reggelit. Ki tudom számítani, hogy kb. kedves, vagy kedvetlen nővér adja, tudom mi jön a reggeli után, tudom mikor várhatom az ebédet és a többi.

Hol itt a kihívás a fejlődés az újdonság? El fog így laposodni az egész sztori.A végén még elkezd honvágyam lenni.

 

Ennek ellenére igyekszem tartalmassá és kihívásokkal telivé tenni a napjaimat. Így ma kitakarítottam a corporate hűtőt....

É. most biztos sóvárog, hogy bárcsak egyszer otthon is megtenném. De itt megtettem. Vidáman, rajongva az új kihívásért.

 

 

Ebédre káposzta (lé) volt. Fincsi.

De Kovácsnénak sok volt, így ételdobozába (amely nem mellékesen mikrózható is!) elhelyezte eme becses ételmaradékot, majd beillesztette a dobozt 90 fokkal elforgatva a hűtő ajtajába. Nem értem, de ő biztos otthon is így csinálja. Helytakarékos, vagy csak dizájnos, nemtom...Csakhogyugyenamármost arra nem figyelt szegénykém, hogy a doboz teteje azért úgy illeszkedjen, ahogy azt eredetileg kitalálták, így kifolyt a káposztalé mindenhova. Hoppá...

Meglátni és megszeretni....

Ez volt az első gondolatom, amikor végre az új kihívásra rávethettem magam. Természetesen nem gondolkoztam közvetlen segítség (takarító) bevonásában, hiszen tudtam, hogy ALKALMAS leszek a nagy feladat megoldására. Sebtében körbejártam takarítóeszköz után kutatva, majd kikötöttem a nővérszobán, hogy inkább ők adjanak valamit. Azt hittem ezzel majd jól bevágódok, hiszen ez nem a beteg dolga.

Ismét tanultam valamit.

Mert tévedtem.

Természetesen ez IS a beteg dolga. Mindig tanulok valamit.

Szóval kaptam rongyot, hogy töröljek, nem ajánlották fel, hogy segítenének, de nem is fogadtam volna el. NEM ÉN!

Takarítottam, majd visszavittem a rongyot, amit megköszöntek.

"Enyém a megtiszteltés!", vagy ahogy kedvenc asszisztens kollegina szállóigévé vált mondatait idézzem: "Igazán nincs mit!".

Mission accomplished!

Szóval nem is döglött a buli, csak jó magyarként egyszerűbb nyígni!

 

Day 5 - a dagadás

2011.06.24. 21:13 AtoM

És akkor ami kimaradt a mai napból: 

A térdem estére rohadtul feldagadt. Köszönhetően a konzekvens és egyértelmű utasításoknak.

Részletesen:

Reggel cső kivesz a térdből. Aztán semmi infó.

Délben jön a gyógytornász, megmozgat, aztán bevág egy gépbe, ami 1 órán át hajlítgatja a térdem. Tornásznéni lelkemre köti, hogy 6-7 szer (!) végezzem el naponta a gyakorlatokat.... Életemben nem edzettem ennyit. Amúgy persze nincs ezzel gond, hiszen a gyógyulásért mindent, DE: 

Délután jön a prof. mondja, hogy feljebb kell fáslizni a térdemet és végig jegeljem.

Hát jó, ez új infó (bár tudtam és önállóan már intézkedtem, azaz jegelem).

Aztán estére az edzések miatt (?) a jegelések ellenére cipó lett a térdem helyén.

Este új vizitorvos jött. Klinikai orvos a névtáblán.

Ez most akkor okos, vagy sem? 

 

Mondom "Dagadt a térdem!"

Fejvakarás...."Aha, akkor pihentesse".

Baze' az egyik aszongya, hogy edzzem halálra, a másik aszongya, hogy pihentessem, akkor most mi van?! Persze tudom én, Apám szavai jutnak eszembe "Fiam, csak ésszel!"

Nyasgem :( azért ez mehetne kicsit jobban is. Fáj a térdem...

Jobb:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bal:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A röhej az, hogy a fotókon abszolút nem látszik a különbség a két térd között. A valóságban viszont annyi a bibi, hogy míg a bal "izmos", addig a jobbnál ugyan ez a méret izom hiányában a gyulladásos folyadékkal van feltöltve. Mert méretre majdnem egyformák... Huck, akarom mondani Fuck....

A kórházi koszt márpedig kiváló....

2011.06.24. 20:47 AtoM

Figyelem a következő képsorozat megtévesztő, félrevezető lehet és a nyugalom megzavarására alkalmas lehet, és/ vagy felkavaró jeleneteket tartalmazhat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint jól látható a kórházi koszt igen jó... Néha még nekem is jut belőle :-)))

  (gondolom ezért a mondatért és képekért még külön leszúrást kapok)

 

Amúgy ez hogyan lehet (mármint a jó koszt)? A megfejtéseket várom kommentekben :)))

 

Portáseffektus avagy a security manager meg a nörsz esete

2011.06.24. 16:08 AtoM

Nos nem találtam ilyen néven komoly irodalmat a témában. Meglep. Akkor biztos nem így hívják. Pedig a téma triviális. Amikor belépsz egy intézménybe, akkor rögtön levágod, hogy a portást mennyire alázza a főnöke, vagy főnökei.

Ha kedves, udvarias, előzékeny, segít eligazodni, ha megkérdezi, hogy "Miben segíthetek?", akkor ugye elégedett. Azaz a főnöke nem b**ja, nincs kisebbségi komplexusa, lehet, hogy a fizetése és talán még a szexuális élete is rendben van.

Ha viszont az "Oda nem mehet be!", vagy "Mit akar?", vagy "Itt nincs ilyen!" mondatokkal kezdi a beszélgetést a köszönés helyett, akkor baj van. Nagy baj van. Mert itt akkor hosszú procedúrára lehet számítani a bejutás érdekében. Személyi igazolvány elővesz, vendégregiszterbe beírni magunkat (nem ő, hanem mi saját magunkat), aláírás, hosszas várakozás, amíg a belső telefonkönyvből kikeresi azt, akihez jöttél, lassú gombnyomogatás a telefonon és már eltelt 5 perc és még mindig ott toporogsz...

Hát igen, ilyenkor bizony ezt az embert elnyomják, vagy legalábbis úgy érzi, hogy TÖBBRE hivatott. Amiért természetesen általában ezen emberek 95% hogy magyarosan fogalmazzak lófaszt sem tesz, hogy ne így legyen. DE, neki jobb munkakörülények, több fizetés, megértő főnök, céges mobiltelefon, bejárási juttatás, éjszakai pótlék, étkezési utalvány jár. Munkaleírás, folyamatleírás NEM kell, hiszen őt ne nézze senki hülyének, Ő ezt csinálja évek óta, így Ő pontosan tudja, mi a csízió, neki ezt nem kell elmagyarázni!

Ez a portáseffekt az én "kici kórházamban isz" megtalálható...

A nővér

Magyar szakirodalmat a témában nem találtam, ugyanis a nővérre rákeresve az interneten főleg csak ilyet talál az ember: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Meg kell mondjam, hogy ő és kolléganői nem ebben a kórházban dolgoznak. Gondolom amerikában csak ilyen nörszök vannak a kórházakban, de nálunk a TB nem ezt támogatja :-)

Az idegen nyelvű szakirodalom kicsit többet mond róluk:

Nursing is a healthcare profession focused on the care of individuals, families, and communities so they may attain, maintain, or recover optimal health and quality of life from conception to death.

Nurses work in a large variety of specialties where they work independently and as part of a team to assess, plan, implement and evaluate care. Nursing Science is a field of knowledge based on the contributions of nursing scientist through peer reviewed scholarly journals and evidenced-based practice.

(ez idézet innen: http://en.wikipedia.org/wiki/Nursing)

Szóval aki ilyet csinál, az igyekszik a normális egészséges állapotot fenntartani, visszaállítani, egészen a halálig (ez vicces). Elvileg ugye részt vesznek a tervezés ÉS (!) kivitelezés fázisokban is.

A vizsgálat témája

Azt próbáltam vizsgálni, hogy mely külső, vagy belső tulajdonságok idézik elő a magyar kórházakban a portás effektust a nővéreknél és egyáltalán létezik-e ez náluk? 

 

A magyar valóság

Mindenki fel van rá készülve, hogy ilyen bevezető után aztán most jól lefikázom az összes magyar nővérkét. Hát.... NEM! Ugyanis nem ilyen fekete-fehér a világ. A large variety kifejezés nagyon tetszik az előző részből. Hát belőlük aztán large variety van és nem csak a szakmai területet alapul véve :-))

Az eddigi megfigyeléseim alapján kb. 4 csoportra tudom osztani az itteni nővéreket.

 

Csoport megnevezése
EgyedszámPortáseffekt jelenléte
Fiatal és kedves1nem
Fiatal és tahó2igen
Idős és anyáskodó3nem
Idős és gonosz1igen

 

Jellemzőik:

1, Fiatal és kedves: Szülésből visszajött, talán 30 éves, nem szép, de csinos, nagyon kedves, türelmes, együttérző, empatikus, enyhén anyáskodó. A betegekre odafigyel, tényleg igyekszik becsületesen mindent megtenni.

2, Fiatal és tahó: Hmm. Rájuk jellemző, hogy azt gondolják, hogy jól néznek ki. Ez valami kényszer, hogy ha jól néznek ki, akkor nekik adni kell a megközelíthetetlent a legtöbb ember felé. Mondjuk valóban vannak kedvező paramétereik, de a ruha sokat takar, és mint tudjuk a külcsín nem minden...Effektíve még a kérdésekre sem válaszolnak, nemhogy tartaná az ágytálat... Azt csinálja valaki más, hiszen ő nem ezért született.

3, Idős és anyáskodó: A kedvenceim. Ha éjjel kell szurit kapnod, akkor kedvesen ébreszt, finoman  döfi beléd a tűt, hogy semmit nem érzel, majd még vissza is takar kedvesen. Mindig mosolyog, ha bókolsz neki, vagy kedves vagy, akkor anyásan dorombol is neked. Nem sietnek, de nem is felejtik el, hogy mit kértél, kérdeztél.Megkérdezik hogy vagy, hogy érzed magad. Bejön és Ő befásliz, nem úgy, mint a 4. kategóriás nővérek...

4, Idős és gonosz: Gargamelli jutott eszembe róla a Smurfs-ból (gyk. hókuszpók-hupikék törpikék). Élvezettel húzza ki a vérelvezető csövet az ember testéből, miközben látja, hogy a férfinek kifejezetten fáj és szaftos alázásokat szór feléd közben "Nézzenek már oda, és még a férfiak mondják, hogy milyen kemények.", "Nem is férfi", "Ez nem is fáj, ne vicceljen!". Ha hasi szurit jön beadni, látod a szemén a perverz örömet, hogy ismét fájdalmat okozhat a gyűlölt nem képviselőjének. Odaugrik "Jön a finom hasi szuri" és már szúr is! Erős, határozott mozdulattal, szinte LEDÖF! Jó mélyen, hadd fájjon. "Hahahaaaaa" mondja a szeme, de az egész teste, és összes non verbális jelzései is mind erre utalnak. "Vesszen a férgese!" kiáltja magában. HA kérsz tőle fáslit tuti, hogy aznap már nem kapod meg. Ha mégis, akkor megvárja míg könyörögsz, megalázkodsz. Ha figyelmezteted rá viccesen, kedvesen, hogy mi a munkája, akkor elmagyarázza, hogy ezt (is) rosszul tudja a kedves beteg. Ugyanis EZ a beteg feladata. A Nővér NEM ezért van. Mindenre van egyértelmű válasza, kialakult véleménye, amelyben csak és kizárólag NEKI lehet igaza. Régi motoros, neki ne magyarázzuk már meg, hogy ITT az Ő felségterületén hogy mennek a dolgok. "Maraggyonmá' a beteg...".  Ha ne adj isten valami nehezet meg kell emelnie (x<3,5 kg), akkor segítséget hív. A férfiak erre bezzeg jók. CSAK erre jók. Hogy őt szolgálják. És LEGALÁBB valamit csináljanak, mert amúgy.... Ehh.. hagyjuk. Férfiak....

 

folyt. köv az elemzéssel, konklúzióval 

 

 

 

 

 

Blood (18)

2011.06.24. 13:40 AtoM

Úgy látszik csak ilyen képeim vannak. Ismét 18 éven felülieknek. Az éltető nedű, amitől a vámpírok megbolondulnak, amitől a vérfarkasok beindulnak. Lássuk...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kacsa (18)

2011.06.24. 13:37 AtoM

Mint látható a következő képek megkapták a 18-as karikát, csak felnőttek nézzék!

A kacsa

Mindenki beszél róla, de sokan nem tudják mi az. A kacsa egy fontos kelléke a spinális érzéstelenítésnek. Ugyanis a doktor bácsik és nővérkék akkor szeretnek bennünket, ha a kicsi kacsát műtét után "spontán" képesek vagyunk megitatni. Íme az én kicsi kacsáim :-)

Mint látható engem nagyon megdícsértek :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a végére egy jó tanács! NEM KELL stresszelni, hogy jaj mi lesz, ha nem tudok kacsázni, akkor aztán jön a Kadét(katét)ERR.

No para, meg kell inni fél liter kólát és húsz percen belül minden rendben lesz :-) Nálam bevált!

 

 

 

Eto Térd

2011.06.24. 13:32 AtoM

Azaz ez egy térd....

Arra gondoltam, hogy aki tegnap megfogadta tanácsomat, és feliratkozott az RSS-re az megérdemel néhány ínyencséget. Az első ajándékom egy térd.

Igen. Ez egy térd (volt) :-)) Még jó, hogy késsel csak októberben bontják :-))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Day 4 - Közjátékok

2011.06.23. 21:45 AtoM

Nos, ilyen is van. Egy tulajdonképpen tartalmas, ámde mégis rém unalmas napon vagyok túl. Kedvem se az igazi, de néha ez még velem is előfordulhat. Eddig mindig történt valami, de ma lapos volt a buli, úgy döntöttem, hogy ma a "maradék" közjátékokat osztom meg az olvasókkal.

 

A pirula

Kora délután van. Misi bá't már éppen visszahozták egy laza 4 órás műtétről, Orbán urat pedig éppen most vinnék a fagyasztóba. Nem, nem az az Orbán. Nem is hasonlít rá. De gyanús, mert ma jött és már viszik is a műtőbe. Itt mindenki gyanús, akit a bejövetele napján műtenek.

Nővérke éppen adja be  A PIRULÁT Orbán úrnak. Ragadozó szemeimmel mindenhova követem a pirula útvonalát. Hmmm... Édes érzés... Milyen jó is volt tegnap. Akkor még bezzeg nekem járt....

Szólok a nővérkének, hogy "Ugyanmá' haggyon itt belőle", abból baj még nem lesz. Kacag... "Neee, azt nem lehet". "Dehogynem, csak nyugodtan, senki nem fog megharagudni érte. ". Közben S. a devecseri Allianz-os üzletkötő is besegít (jah kérem nekem csak ilyen híres szobatársaim vannak). "Valóban hagyhatna itt belőle, nekem is tetszett."

"Neeem lehet :-)" "értsék meg..." De mi csak folytattuk, hogy kibeszéljük a kezéből azt a fránya D betűs csodát.

(Dormicin... Hmmm.. most is érzem az ízét a számban.... )

És csoda történt. Elejtett egy tablettát.... Nem akartam elhinni. "Jaj de ügyetlen vagyok" . Hoppácska mondom magamban. "Hova esett, nem látom?!" - MI sem látjuk nővérke, hagyja csak ott. "Valahova nagyon elgurult. Tessék  itt egy másik Orbán úr". HOPP! Erre nem számítottam. Szemeimet alig bírtam levenni a fehér kis bogyóról, ami pontosan ott volt Orbán úr ágya alatt. De nem szabadott odanézni, hogy megszerezhessem ami már félig az enyém :-)))

És a nővérke elment :-))) Ez komoly? Most hívjam a biztonságiakat, vagy örüljek?

A tabletta ott hevert az ágy alatt. Én jól láttam.

A jó horgász beetet. A jó horgász türelmes.....

Nem vetettem rá magam a tablettára. Kivártam. Egész estig. Mindenki elfelejtette már. Aztán megérkdezett É. közben Orbán urat is visszahozták és már magához is tért. Vártam, aztán Orbán úr kiment. "É!" - kiáltottam. "Menj oda az ágyhoz és hozd ide nekem..."

"Viccősz? " - volt a válasz.

"Nem, csak hozzad, hozzad...."

Odalépett...

És nemsokára a kezemben volt a "D 7,5"feliratú tabletta......

 

Sokkot kapok a látványtól

Azért csak van ez, az amaz. Rövid leszek.

 

S. délután ült az ágy szélén (csipőprotézises). Egyszer csak "Jajj.. ssszzzz..". Nézek oda, fájdalom az arcán, kapja a mobilját.

"Doktor úr! BAJ VAN!"

"Kiugrott a helyéről...."

KÉt perc múlva ott a doki. S. pedig szenvedő arccal várja, hogy valaki segítsen neki visszatenni a kiugrott csípőt.

VAzze...

VAzze...

 

Éppen jó passzban voltam, mintha most néztem volna végig a Killing me softly 3. évadját.

Hát azt a fájdalmat.... A csipője oldalán pedig egy b...tt nagy púp volt. Broaf..... Jön a dokija, aztán pár perc múlva hoz újabbat. Az "öreget". Nah az megcibálja rendesen és miközben S. arca hol zöld, hol lila a fájdalomtól nem átallik viccelődni.

"Most mit fintorog?"

"Nincs ennek semmi baja"

"Emelje meg! - de nem tudom! - Mi az, hogy nem tudja? emelje meg!"

Nah, eddig nálam ő a citromdíjas doki. De hát ugye ő a hierachiában fent van. Alázhat bátran.

 

Kemény menet volt. A vége az, hogy a három nagydarab doki visszaforgatta a csípőt. Hurrá.

Eredmény: a holnapi beígért hazamenetel helyett még egy hét itt a kóterban, plusz egy csípőtartó csodafülének a hordása 3 (?)  - 6 (!) hónapig. hip-hip hurray....

A járás

Reggel már fájt, délben is. Elkezdtem szedni a fájdalomcsillapítót. Aztán megkaptam a copfos gyógytornásznőt. Az első amit jeleztem neki, hogy rajtam nincs alsógatya (hiszen még a szexi műtős szerkóban feszítettem az ágyban, lévén, hogy be voltam csövezve), így részemről sztornó a gyógytorna buli. Ne szórakozzon már velem.

Aszonta, hogy nem fog odanézni.

 ?!%+!/+ Heh?.... Hülye-e vagy? 

 

Tegnap még bátor voltam, de ma még nincs bennem a bátorságtabletta.

De aztán megint olyan határozott és kemény voltam, mint tegnap a párna einstandolós Pásztor fiúval, azaz doktorral... Üveggolyóim és párnám megmaradt, viszont alul maradtam a  gyógytornázzuk-e vagy sem kérdés eldöntésében.

Szóval maradtam a Tarzan szerkóban és gyógytornáztunk. Miközben a gyógytornásznő kiváló (???!) angolsággal magyarázott egy újabb kadétnak. "She has a sinovitis in his knee". bazmegbazmegbazmeg, mivanmá? Te hol tanultál külföldiül? Nem az előbb mondtam, hogy mi a szitu? Vagy ez télleg nem nézett oda? FÉRFI vagyok.

Otthon erre még nem volt panasz.....

"Inkább mutogass neki, ez még nekem is fájt (nem a térdem)." - gondoltam.

Amúgy ezt a csákót eddig még nem láttam. Nem csoda. Mondjuk a kadét se látta/nézte az én térdemet, inkább a tornásznő csö..... akarom mondani melllyeit nézte :( NA tessék, hogy lesz így belőled jó szakember öcsémcsávó? Majd a beteg nézelődik helyetted, Te meg tanulj!

Én persze valahogy megvoltam mellek nélkül, miközben épp a térdemet akarta rossz irányba hajlítani (szerinte jó irányba feszegette). Váltig esköszöm rá, hogy arra még műtét előtt sem hajlott. Becsszó dokinéni....De csak nyomatta a rossz irányba. Meg vagyok én áldva. Egy sintért küldtek, sztem eltévesztette a házszámot...

Na mindegy. Kicsit megmozgattuk a térdem, és kaptam egy ígéretet, hogy ma jön még egyszer. Hurrá. Milyen jó dolgom van.

Fájt. Tulajdonképpen baszottul :-) Aztán még fel is állított a nap folyamán a hölgy, mármint az ágyból. Úgy, hogy 3 dkg-t nem tudtam ráterhelni. "Hey Bébi Gabi, nem leszünk így jóban! "- gondoltam. 

Ne kínozzá, haggyá... de aztán egy ilyen kellemes kis sétálókerettel sikerült abszolválni az első bizonytalan lépéseket. De jó érzés! fáj, de jó..... A végén még elhiszem, hogy ő is ért valamihez.

Nah, aztán meghagyta, hogy nyomogassam, mozgassam egész nap, legalább óránként és be ne hajlítsam. Meg is lett az eredménye, egész délután 30-40 percenként nyomogattam (mi a rossebbet csináltam volna? ) , majd utána már önállóan felálltam és egyre nagyobb távokat (1-3m, majd 5-6m, majd 2*10m) tettem meg. És ami csoda, hogy kora délután még képtelen voltam a magasba emelni a jobb lábam, de estére, már szinte simán meg tudtam csinálni. Hű de kemény csávó vagyok!

Bár a vizet csavarni lehet a gatyámból.

 

 

Vazz. Nem tuggya valaki, hogy ennek a csőnek (drain?) a kezemben (ahova az infúziót kötik) meddig kell bent lennie? Az egy dolog, hogy zavar, de állandóan zsibbad a kezem tőle....

 

Fos ez a nap én mondom, pedig ma többen is mondták, hogy példaértékűen pozitív a hozzáállásom az élethez, meg az adott szituhoz és, hogy mindnekinek így kéne csinálnia.....

BRUHAHAHA :-))))

 

 

süti beállítások módosítása