Kedves Olvasók,
röviden összefoglalom, hogy nálam hogy is jelentkezett ez a betegség.
Azt lehet mondani, hogy minden előzetes nélkül jelent meg. :-) Talán már van 5 (6?) éve is, hogy először fogta magát a térdem és begyulladt. Semmit nem csinált, csak egyszerűen feldagadt. Nem értettem a dolgot, akkoriban nem volt időm sportolni sem a gyerekek miatt, túleröltetésről tehát nem volt szó. Abszolút semmi.
De ahogy jött, úgy pár nap után el is múlt.
Aztán 1-2 hónap múlva megint visszajött, kb. 1-2 napra.
Gyanakodtam arra, hogy akkoriban váltottunk autót, és talán máshogy ülök és sokat vezetek ezért van, aztán később gyanakodtam arra, hogy a fogaim miatt. Azokat is úgy, ahogy megcsináltattam, de semmi változás.
Periodikusan évente 2-3 alkalommal begyulladt a jobb térdem.
Így kikötöttem a rheumán. Vizsgálgatták, nézegették. Az évek során többször röntgenezték, ultrahangozták, de semmi. Fizikóterápia, gyulladáscsökkentő gyógyszer de semmi. Hozzáteszem én sem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel ugye én "sérthetetlen" vagyok és velem nagy baj nem történhet.... Azaz nem járkáltam a annyira az orvosok nyakára.
Aztán elérkeztünk a mába, aholis már van időm sportolni, ergo sokkal több terhelést kap a térdem. Rendszeres kosármeccsek után egyre-egyre gyakrabban dagadt és most már fájt a térdem, majd egyszercsak begyullladt a szokásos módon. De elmúlt pár nap után, ahogy szokott.
De a következő heti meccs után ismét begyulladt. Viszont most már cipó nagyságúra, és úgy, hogy rálépni sem tudtam. Kikötöttünk az ügyeleten. Tű irány be a térdbe, folyadék leszív és kidob a kukába... Ez is hiba volt, hogy nem vizsgálták meg, de ügyeleten nem elemezgetnek. Ott csak tüzet oltanak. Ők tartották a protokollt. Nem hibáztatom őket.
Hát ennyi. Nem sok.
Semmi, de semmi más előzmény, csak annyi hogy elkezdett begyulladni rendszeresen. Ilyenkor felvizesedett lényegében az egész térd, megkeményedett és napokig úgy maradt, majd ahogy jött, el is ment.
A megoldást egyedül a radiológiai (MR) vizsgálat jelentette, amire sajnos sokat (éveket) vártam/vártunk az orvosokkal, mivel "drága" (mihez képest?) vizsgálat. És persze az is benne volt, hogy én sem eröltettem annyira, mert nem zavart eléggé. Évi néhány napot bárki kibír :( Lusta voltam, de ott egyértelműen kimutatták, hogy vagy PVNS vagy csontrák.
Hujujjjuj. De klassz 1 hetem volt, mire azt mondták, hogy ez 99% eséllyel nem rák, hanem PVNS. Azon a héten nagyon keveset aludtam.....
Jelenleg a szövettani eredmények még nem jöttek meg, de a dokik nagyon bizonygatták, hogy ez PVNS, így furcsa, de nagyon örülök neki, hogy PVNS-em van, pedig ez nem egy "jó" betegség, hiszen 50%-os eséllyel kiújul. Ami azért valljuk meg, nem kevés....