Hát, hát ..

8.15 megérkezik Évi,  a felmentő sereg! A következők társaságában:

- Két kb 20 cm hosszú, 4 cm vastag turbó típusú szendvics

- 500g keksz a meglévő 250g mellé, hogy kitartson szombatig

- zöldség, plusz adag színtiszta fehérje (sonkaszalámi magában)

- jelentős mennyiségű elektronikai berendezés (fejhallgató, egér stb.)

- nagy mennyiségű ásványvíz

- egyéb apróságok

Épp időben :-) Gondoltam. Hisz reggeli még sehol. Ne viccelj má' Azért mert a nővérek 5.30kor felkeltettek minket még nem kell éhesnek lenni 8.15kor....

Nah, kiderítjük, hogy egyáltalán ehetünk-e, mert ez nem volt tiszta.

GREEN LIGHT a nővérektől.

Rávetem magam a turbó szendvicsre. A kedvencem, hagymás kenyér. Huuuuuuu, de jó lesz a doki néninek is :-) Betoltam egyet (a másik sem bírta sokáig, hogy ne romoljon meg, ezért már tízüraira elfogyasztottam azt is). Évi is evett egyet. HOgy hogan lett 2-ből három? Egyszerű, az előbb nem írtam, hogy 3 szenyával jött, mert egyet einstandolt :-) De én eleve kettőt kértem, így az bónusz szendvics volt. Szeretünk együtt kajálni a kórházban. Itt van rá idő, hogy együtt együnk, ne rohanjunk.

Aztán megkérem az Évit, hogy menjen. Természetesen már ideges vagyok. Tagadom, de csak azért, hogy menjen már :-) Ilyenkor nem szeretek mást is felidegesíteni a saját szarságaimmal, meg azt se szeretem, ha valaki "sajnál", hogy most mi fog történni velem, mert akkor csak még jobban eszembe jut a dolog.

Szóval megkértem, hogy menjen, hogy ne együtt szenvedjünk, csak jobb így :-)

Aztán irány a lépcső! UGYANIS utasításba kaptam, hogy be kell dagasztani a lábam!! Kedden ugye a vizsgálat során kaptam a leszúrást, hogy miért szedek donalgint, és miért nincs rendesen BEDAGADVA a lábam!! Merthogy ezt akkor tudják jól csinálni, ha fel van dagadva a lábam :-) Hah. Remek. 1,5 hét kemény munkáját kellet lerombolni bő két nap alatt.

De szerencsére (sajnos?) nem is ment nehezen. Leálltam a szerrel, és elkezdtem sétálgatni. Az eredmény nem sokat váratott magára. A tegnapi viziten professzor úr megnyomogatta a lábam és elégedetten mormogta a többieknek, hogy "JÓ DAGADT!" :-) és közben széles volt a mosloya. De jó, hogy megint örömet okozhattam egy orvosnak. Én most akkor jó beteg vagyok :-) ?

Na szóval, Évi el, én meg nekilódultam a lépcsőknek. Ugyanis itt 5 emelet van és tudtam, hogy mi kell a térdemnek. :))) (sátáni kacaj...)

Lépcsőn le, majd fel. Aztán még egyszer. Megmásztam 10 emeletet.

Nagyon elégedett voltam az eredménnyel.  :)

Vissza a szobába.

Közben 8.45kor befut dokinéni (9-re kell lemenni a szurira, tömegesen a többiekkel együtt).

Villámvizit.

"Na mutassa a térdét! Tegnap professzor úr monta, hogy szépen be van dagadva!" - mondta örvendezve, széles vigyorral dokinéni.

Megmutattam.

Elégedett volt.

"Jó lesz, nagyon jó lesz!" vigyorgott tovább kéjesen.

PERVERZ! Gondoltam magamban. Az összes orvos PERVERZ! Ehhez már nem fér semmi kétség...

Átment Laci bátyámhoz, aztán őt gyorsan leb**ta, hogy miért nem dagadt a lába. Én meg eközben büszkén feszítettem az ágyamban, mint egy első osztályos diák, aki megkapja az első jó jegyét :-) Elégedett voltam magammal, hiszen az iskolában sose dícsértek halálba :-) Megérte várni!!!

Ezt követően lementünk. Persze minimális intermezzo azért volt még ,amiatt  hgoy Laci bácsi is be volt szarva, így gond nélkül kizárt idegességében a kórteremből.:) De némi kalamajka után leértünk ide: 

Hát persze  , NUKLEÁRIS MEDICINA OSZTÁLY.

Meg sugárveszély!

Hogyne... No para. Tényleg :-)

Leültünk, kb 3 perc várakozás után

""""""Szabó Zoltán!"""""

Juhéjj!!! Elsőként hívtak be :-) Tök jó! Pont úgy éreztem már magam, mint vizsga előtt a főiskolán. Szeretnél már túlleni az egészen és elsőként bejutni és referálni és nem várni több órán keresztül és végignézni, ahogy a többiek mind kiáramolnak boldogan és felszabadultan, ahogy ők már túl vannak rajta...

Bementem. Na megint keződött az izgalom :( Dokinénik kedvesen mosolyognak és tessékelnek egy fehér asztal felé. A szoba belmagassága kb. 6 méter, boltíves tető, alapterület kb. 60 m2 és van benne kb. két asztal, meg egy nagy gép. Ide még egy teremfoci bajnokság is beférne....Gondoltam.

Rossz érzésem volt. Az egyik asztalon rengeteg tű kikészítve, dokinéni, pedig elkezd beöltözni, és a látszólagos sterilitásra odafigyelés mázát felvéve közelít és csak mosolyog és csak mosolyog...

"Ne féljen!! Csak egy tűszúrást fog érezni!" - mosolygott ahogy a gonosz boszorkák szoktak.

Másik dokinéni is fölém áll, ahogy már az ágyon fekszem. Kedvesen elveszi ami a kezemben van (gatya).

"Erre nem lesz szükség!" - simogat végig a hangjával a buksi/riadt fejemen és közben villámként hasít belém a felismerés:

AUSCHWITZ!!

Összeállt a kép. :((

De innen már nincs visszaút.

"Meg fognak CSINÁLNI!!" :))

.

.

Aztán jött a döfés, ami legnagyobb meglepetésemre alig volt érezhető. Nem néztem oda, mert nem akartam látni, hogy mit tol belém, de nagyon nagyon profi volt. Mondtam neki, hogy márciusban a pungálás ezerszer jobban fájt.

Büszkén kihúzta magát és :

"Én ezt csinálom nap, mint nap!"- mosolygott. És tényleg szinte semmit nem éreztem.

Elvileg megkaptam a holmiumot és kaptam még lidocaint is a térdembe... De előbb a holmium ment, csak utána a fájdalomcsillapító...

ENNYI!

Kész, vége!

Jött a betegszállító. Innentől ugye kötelező szabály, hogy SEMMI lábmozgatás, hajlítgatás.!!

 Majd a betegszállító felvisz és mozgat.

Kissé határozatlannak tűnt, de már ismerős arc volt, hiszen láttam őt kedden. Ő volt az, aki nem tudta megmondani, hogy hol van a vérvétel...

Valahogy áttett a hordozóágyba, majd elkezdett kitolni.Kint a folyosón megszólal:

"Hah, de jó, mindig arra gondoltam, hogy az első betegem egy 70 év feletti idős ember lesz!"

"Heh?" - kérdeztem vissza. "Te nem lenni kezdő, én nem lenni neked első beteg!!!" szuggeráltam magamban a srácot!

"Hát, hogy ön az első akit tolok!" - mondta most már határozottan! (Vazz' , megint nem lottóztam :()

Haj de jó, remélem képbe van azzal, hogy nem mozoghat a lábam... Gondoltam.. De jó! Végülis jobb, mintha a doki lett volna kezdő :-) De szimpatikus srác volt, ezek a tologatók már csak ilyenek, így jót viccelődtünk.

Felértünk, letett az ágyba.Aztán.....

 A kis szerzeményem még nálam volt... :))) HAHHHAHAAAA... Hogy mi is ez?

Íme:

 Ez én vagyok :-)

Azzal a feladattal bízták rám, hog y adjam a nővéreknek. De én nem tettem, hogy meg tudjam örökíteni :-) Ez a térdemből jött le. Normális esetben sárga, de az enyém piros... Véres. Majd elmondják, hogy miért ....

Aztán persze leadtam, hogy bevizsgálják :-)

Most már itt fekszem az ágyban.. Ennyi. .

Jól vagyok :)

(kedves olvasók, a sztori természetesen továbbra is ki van színezve, nem valós és abszolúte semmilyen valóságalapja nincs, senkit nem akar sérteni, semmire nem céloz, csak szórakoztat. HA szórakoztat :))