Búskomorságba kerültem. Hiszen időpont nincs, gépben ugyan bent vagyok, de nem aza alpján hívnak. Egyenlőre nem jók az esélyeim. ....
De nem adom fel. Miért tenném? Nem azért jöttem...
Egyszercsak.... Kb. 2-3 perccel az előző behívást követően a néni megint megjelenik.
Addigra már helyezkedtem és KÖZVETLENÜL a bejárat elé pozicionáltam magam. "Túrtam" magamnak két széket is. Az idős és mankós emberek között nem volt nehéz előrefurakodni és helyet találni mind magamnak, mind a táskámnak, cipőmnek, reggelimnek, vizecskémnek, pulcsicskámnak, webstickecskémnek, notebookomnak, egy könyvemnek, 3 újságomnak, orvosi papírjaimnak, bicskácskámnak, rágócskámnak, TAJ kártyácskámnak....
A néni ismét kiált. ...ana.... De én már ott állok FACE TO FACE pontosan előtte két centire.
Hangosan elordítja magát, némi értetlenséggel az arcán "KOZMA TAMÁS!"
HEEEEEEEEEEEEE????????????
Most az én arcomra ült ki az értetlenség.
??? Nem tévedés ez???
Az én nevemet mondta volna, vagy csak álmodom????
"JA WOHL! FRAU OBERSTURMABFÜHRER!!!"
Széles vigyor az orcámon....
"Be fogom küldeni röntgenre!"
Csak tessék, csak tessék......
"Üljön le!"
"JA WOHL!"
és már pattantam is vissza a székre vigyázzülésben.
Csupa, csupa jó hír!
Bent vagyok a rendszerben, tudják, hogy itt vagyok, valaki még ma fog rám gondolni... Ez tök jó.... Tényleg annyi, de annyit köszönhetek ennek a kórháznak .... :)
Ui.: természetesen az összes mankós, öreg embert magam elé engedtem a székeknél :-)
